A babavárás ténye is felkerülhet a Facebookra
Az Idővonal hamarosan újabb, fontos információval lesz gazdagítható.
Ha esetleg nem merültetek bele komolyabban a Facebook Idővonal, azaz Timeline rendszerének vizsgálódásába, akkor azt feltétlenül ajánljuk. Itt ugyanis az állapotfrissítéseken, képek feltöltésének lehetőségén kívül sok egyéb, életünk fontos pillanatival kapcsolatos tényt közölhetünk ismerőseinkkel.
Az úgynevezett Életesemények több kategóriára oszlanak, így a munkával, tanulmányokkal, egészséggel, utazással és egyéb élményekkel kapcsolatban tudunk új eseményeket megadni időnk vonalán. Ezen belül olyan gyöngyszemekre leltünk, mint például a hitváltással kapcsolatos bejegyzés, itt adhatjuk azt is meg, ha tetoválással gazdagodott testünk, sőt, azt is köznyilvánosságra tehetjük, ha lakásfelújításba fogunk.

A Család és kapcsolatok rész gazdagodik hamarosan egy új kategóriával, ami a mi fiókunkban egyelőre nem jelent meg, angolul pedig „Expecting a baby", azaz Babavárás névre fog hallgatni. Ez közvetlenül a gyermek születése elé fog bekerülni, amint a Facebook minden országban elérhetővé teszi a funkciót. Itt beállíthatjuk a születendő gyermek nemét, fűzhetünk hozzá történetet (ki-ki vérmérséklete szerint), és persze feltölthetünk képeket a „pocaklakó" (sic!) állapotáról, azaz az anyukáról is, de biztosan kerülnek ide majd ultrahang felvételek is. Így most már talán teljes az Idővonal funkcióinak listája, de ha ti hiányoltok valamit, akkor adjatok tippeket, hátha még jobbá tehetjük a Facebookot.

Titokban szexre vágyóktól hemzseg a Facebook
Egyre több olyan, Facebookhoz kapcsolható közösségi szolgáltatást találni, amely arra való, hogy titokban vágyakozzunk saját ismerőseink után. Szándékaink mindaddig rejtve maradnak,...
Ezt olvastad már?
Úttörők a hálón: az internet elsői
Hozzászólások a(z) "A babavárás ténye is felkerülhet a Facebookra" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung P7300...
- 77 900 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 57 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Az Alien 60 másodpercben
Órákon át tartó nyáladzás és gyilkolászás helyett itt az...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
Ha már minket kiolvastál
-
Ecclestone az F1-ből menne a temetőbe
2013-05-20 16:00:09 -
Räikkönen: Monacóban tökéletesnek kell lenni
2013-05-20 14:00:41 -
Görbicz Anita: Sírva nem lehet hazudni
2013-05-20 10:15:19 -
Matolcsy buktatja le Orbánt
2013-05-20 06:47:27 -
Újabb WiFi-rekord dőlt meg
2013-05-20 06:00:00 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00



