Újabb nagy elbocsátások a Motorolánál
A Google elbocsátásokkal és irodák bezárásával akarja helyrerázni a mobilgyártót.
A keresőóriás májusban pontot tett a Motorola Mobility felvásárlására és máris hozzálát a cég folyamatainak rendezéséhez. Ez elsősorban a munkaerő állomány 20 százalékos csökkentésében, valamint a 94 iroda egyharmadának bezárásában fog megmutatkozni az elkövetkező hónapokban.
Ez az első lépés abban a folyamatban, amelynek során a Google újra versenyképessé akarja tenni a gyártót az Apple-el és a Samsunggal szemben. Ez azt jelenti, hogy nem cél a vállalat elsorvasztása, pedig az első vélemények éppen arról szóltak, hogy a Motorolára kizárólag az értékes szabadalmai miatt volt szüksége a Google-nak.
A 4000 elbocsátás egyharmada az Egyesült Államokban fog megtörténni, a cég ezen kívül kivonul azokról a piacokról, ahol nem tud profitot termelni, de készülékek terén is igyekszenek megújulni: nem a nagyszámú, alsókategóriás telefonok gyártására, hanem az igényes csúcskészülékre fognak összpontosítani, mondta el a The New York Times-nak adott interjújában Dennis Woodside, a Motorola újonnan kinevezett vezérigazgatója.

Az elemzők erre azonnal azzal reagáltak, hogy igen kemény fába vágja ezzel a fejszéjét a Motorola, hiszen az említett piac 90 százalékát a Samsung és az Apple uralja, a fennmaradó 10 százalékon pedig olyan gyártókkal kell osztozkodni, mint a RIM, az LG, és a Nokia. Ebben a Motorola segítségére lehet az újonnan létrehozott, Advanced Technology and Projects névre kereszteltek fejlesztőcsoport, aminek vezetésével a Darpa (az USA Védelmi Minisztériuménak fejlesztésekért felelős részlege) egyik munkatárást, Regina Dugant bízták meg.
Woodside reményei szerint ez a kis létszámú, de szakmailag rendkívül erős, agilis csapat olyan technológiai megoldásokat, újításokat fog hozni, amivel újra erőre kaphat a gyártó. Ezen kívül azt is megerősítette az igazgató, hogy továbbra is függetlenséget élveznek a Google-től, és minden erejükkel azon vannak, hogy képesek legyenek olyan mobilt gyártani, amely a Google következő referenciakészüléke lehet.
Google Nexus 4 teszt: a droidok jelenlegi királya
A HTC és a Samsung után az LG-t választotta partneréül a Google abban, hogy elkészítsék az Android referencia-telefon negyedik generációját. Szinte minden szinten parádésan sikerült az...
Ezt olvastad már?
A telefon kiszimatolja a legolcsóbbat
Hozzászólások a(z) "Újabb nagy elbocsátások a Motorolánál" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG E960 Nexus 4...
- 109 900 Ft
-
- BlackBerry Pearl 3G...
- 55 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
A Google mégsem a Skynet
A Google maga a Terminátort fejlesztő Skynet! Mindenhol ott van,...
-
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Természetesen nem arról van szó, hogy a feladatok megoldása...
Ha már minket kiolvastál
-
Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant
2013-05-19 07:00:33 -
A rámpa a gyengék fegyvere
2013-05-18 14:00:47 -
Schmitt-ügy: javított kiadás
2013-05-18 14:53:32 -
Makulátlan Orbán feljelentője
2013-05-18 14:22:09 -
Áll a bál a Windows Phone-os YouTube miatt
2013-05-19 06:00:00 -
Galaxy Tab 3 8.0: hogyan néz ki és mi lesz benne?
2013-05-18 14:00:00



