Nagylelkű juttatásokat kapnak a Google-özvegyek
A vállalat akkor is gondoskodik dolgozóról, amikor az már nincs az élők sorában.
A világ egyik legtehetősebb cége mindig is büszkén hirdette, hogy az összes irodájában nagyszerű munkakörülményeket biztosít az alkalmazottaknak. A menzán mindenki ingyen étkezhet, a fitness lehetőségekhez is bérmentve juthatnak hozzá, de ugyanígy jár a mosodai és az autómosó szolgáltatás is. Ezért cserébe kreativitást, megfeszített munkát várnak el, amit a dolgozók rendszerint meg is hálálnak.
A Google azonban akkor is gondoskodik a munkatársakról (azaz annak családjáról), ha azok távoznak az élők sorából, ilyenkor ugyanis a házastárs, vagy partner megkapja az elhunyt havi fizetésének felét 10 éven keresztül. Ami még érdekesebb, hogy ez nem csak az Egyesült Államokban dolgozókra, hanem a Google össze, 34 ezer alkalmazottjára érvényes. Mindezt Laszlo Bock, a Google magyar származású személyzeti igazgatója mondta el egy, a Forbes-nak adott interjújában.
A juttatások pedig nem állnak meg ennyinél: az elhunyt házastársa azonnal megkapja a partnere részvényeit, ha pedig volt közös gyermekük, akkor az havi 1000 dolláros juttatást kap egészen 19 éves koráig, ami akár elhúzódhat egészen 23 éves koráig, amennyiben nappali tagozatos diákként folytat tanulmányokat. De azért a gyermeket vállaló dolgozókat is legalább ilyen nagylelkű juttatásokban részesíti a vállalt: a gyermek születése után az apa 6 hetes fizetett szabadságot kap, ami az anyuka esetében 18 hétre bővül.
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek kategóriák és régiók alapján megmutatják, hogy mire keresnek rá a legtöbben és mire a legkíváncsibbak az emberek.
Ezt olvastad már?
A Google mégsem a Skynet
Hozzászólások a(z) "Nagylelkű juttatásokat kapnak a Google-özvegyek" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Apple iPad 4 128GB...
- 187 900 Ft
-
- BlackBerry 9220...
- 46 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00



