hirdetés

Ráduplázott a Samsung az Apple-re a második negyedévben

Szőlősi Tibor - 2012. július 28. | 14:30 Apple

A második negyedévben a Samsung 50,5 millió okostelefont értékesített, ami a duplája az Apple teljesítményének

Szponzorált hirdetések

Miközben az Apple célul tűzte ki, hogy a világ lehetÅ‘ legtöbb bíróságán perelje be a Samsungot, a dél-koreai cég eredményei a telefonos szegmensben meglehetÅ‘sen biztató.

Ilyen például az okostelefonok piaca, ahol a Samsung 50,5 millió eladott készülékkel zárta a második negyedévet, ami duplája az iPhone értékesítések számának. A Reuters szerint a Samsung pénzügyi jelentésébÅ‘l kiderül, hogy negyedéves rekordot könyvelhetnek el 5,9 milliárd dolláros bevétellel, ami mellé az okostelefonok piacának 34,6 százalékát uralják, szemben az Apple 17,8 százalékával.


Ám az élet a Samsung esetében sem csak játék és mese, ugyanis egyéb piacaikon jelentÅ‘s veszteségeket kénytelenek elkönyvelni, amit többek között a PC-s DRAM-ok gyengélkedése, és az SSD-kben használt NAND flash-ek árának zuhanása okoz. Ez azonban nem változtat azon, hogy a Samsung a bevételek terén továbbra is top cégnek számít.

Samsung Galaxy S sorozat: 100 millió eladott telefon

Ebből csak a Galaxy S III 30 milliót tesz ki, amit kb. 8 hónap alatt sikerült összehozni.

Samsung Galaxy S sorozat: 100 millió eladott telefon
Samsung Galaxy S sorozat: 100 millió eladott telefon

Szponzorált hirdetések

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Apple
Samsung
eladás

Hozzászólások a(z) "Ráduplázott a Samsung az Apple-re a második negyedévben " című cikkhez


hirdetés


hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline