Kimondottan kalózbarát lenne az Android?
Legfeljebb akkor, ha a fejlesztők egyáltalán nem veszik a fáradságot a másolásvédelem beépítésére.
Az utóbbi napokban nagy port kavart egy elsősorban Apple iOS-es terepen mozgó programozó blogbejegyzése, hiszen Matt Gemmell állítása szerint az Android operációs rendszer szinte kiált a szoftverkalózok után. Ezen állítását a technikailag élvonalba tartozó Dead Trigger játékkal próbálta alátámasztani, amely eredetileg 99 centért került fel a Play Store-ba, ám nemrég az óriási mértékű warezolás miatt a fejlesztők ingyenesen letölthetővé tették.

A Dead Trigger ettől függetlenül mikrotranzakciós (in-app vásárlásos) üzleti modellt alkalmaz: a fejlesztők szerint a játék tulajdonképpen mindig is ingyenesen játszhatónak lett tervezve, csak a gyakorlatban mégis kértek érte 99 centet, mivel korábban nem próbálkoztak még ezzel a típusú pénzkeresési módszerrel, így szerettek volna valamennyi biztosnak mondható bevételhez jutni.

Tény és való, hogy az androidos készülékeket sok esetben még rootolni sem kell az illegálisan beszerzett programok telepítéséhez, ám a fejlesztők megvédése érdekében a Google igenis nyújt opcionális DRM szolgáltatást, amelyet a szoftverbe integrálva ellenőrizhető, hogy a felhasználó valóban megvásárolta-e az adott alkalmazást.
Természetesen a megoldás nem tökéletes, ám minden bizonnyal jelentősen kifizetődőbb inkább az implementálására, mintsem a Google súlytalan szapulására fordítani az időt.
Ezek a Motorolák kapják meg az új Androidot
Megjött a hivatalos lista, és az is kiderült, hogy melyik készülékek tulajdonosainak nincs semmilyen hivatalos remény.
Ezt olvastad már?
Vízalatti fotózásra termett új okostelefon
Hozzászólások a(z) "Kimondottan kalózbarát lenne az Android?" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- LG Optimus L9 P760...
- 66 900 Ft
-
- Samsung I9500...
- 179 944 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Természetesen nem arról van szó, hogy a feladatok megoldása...
-
Így nézne ki New York más bolygókon
Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével...
Ha már minket kiolvastál
-
A rámpa a gyengék fegyvere
2013-05-18 14:00:47 -
F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás
2013-05-18 13:00:57 -
Schmitt-ügy: javított kiadás
2013-05-18 14:53:32 -
Makulátlan Orbán feljelentője
2013-05-18 14:22:09 -
Galaxy Tab 3 8.0: hogyan néz ki és mi lesz benne?
2013-05-18 14:00:00 -
Vízálló változatban támad az LG Optimus G
2013-05-18 10:00:00



