Úszik a legújabb humanoid robot
A japánok által létrehozott robot még jobb eredményekhez segítheti a sportolókat.
A robotika egyik központi törekvése, hogy utánozzák, másolják az emberi test különböző mozgásformáit, vagy az arc mimikáját. Persze az állatvilág is gyakran megihleti a tudósokat, de jellemzően újra visszatérnek az ember mozgásának leképezéséhez. A japánok hagyományosan élen járnak ezen a területen, így nem meglepő, hogy a világ első úszó robotja, az úgynevezett Swimming Human Model (úszó emberi modell) is hozzájuk kötődik.
Az egyszerűsített nevén Swumanoidnak nevezett robot az első olyan szerkezet a világon, ami képes az ember úszómozdulatait utánozni. A projekt vezetője, a Tokiói Technológiai Intézet professzora, Motomu Nakashima szerint sikerült megalkotni egy olyan, az úszást realisztikusan másoló robotot, aminek nagy jelentősége lehet a továbbiakban. A fejlesztés elsődleges célja az volt, hogy javítsák az úszók teljesítményét.
A robot kialakítása előtt számítógépes programokkal rögzítették, elemezték az úszómozdulatok minden mozzanatát, majd azt a robottal „visszajátsszák", így fizikai valójában meg tudják figyelni, hogy az úszó mely mozdulatán lehet fejleszteni a jobb időeredmények érdekében. A Swumanoidnak persze könnyű dolga van, hiszen ugyanazt a mozgássort végtelen alkalommal, minden esetben pontosan, fáradtság nélkül ugyanúgy teszi meg, így sokkal könnyebb az adatokat elemezni, kiértékelni.
A robot az átlagos emberi test méreteinek a felét teszik ki, mind a négy végtagja párhozamosan mozgatható, az ízületeket pedig 20 darab, egymástól függetlenül működő elektromos motor helyettesíti. A tudósok szerint a sport területén kívül számos egyéb felhasználási lehetőséget el tudnak képzelni. Nakashima a Reutersnek adott interjújában arról beszél, hogy nehezen megközelíthető, víz alatti hibaelhárítások, vagy egyéb munkák elvégzésére is bevethető lehet a Swumanoid. Persze a gyakorlati bevetések megkezdéséhez még jó pár, fejlesztéssel teli évnek el kell telnie.
Repül az irányított robotlégy
Tiznekét év munkájának gyümölcseként a Harvard Egyetem egy professzora és csapata megalkotta az első rovar-robotot.
Ezt olvastad már?
Durva a szájszagod - mondta a robot
Hozzászólások a(z) "Úszik a legújabb humanoid robot" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung E1200 Pusha
- 3 734 Ft
-
- Samsung C3350...
- 21 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Arany Galaxy S4-et tessék, félmillió forintért!
Giccsből sosem elég: nemesfémekkel vonja be egy cég kedvenc...
-
Erre is elkölthetünk 32 millió forintot
Megteremteni valami olyasminek az illúzióját, amit nem feltétlen...
Ha már minket kiolvastál
-
Mint a villám, csapott le a rendőr
2013-05-21 17:00:20 -
F1: Monacóban nem lesz gumikomédia
2013-05-21 16:30:26 -
PC: Még mindig elcsalhatják a választást
2013-05-21 15:42:32 -
A FAZ Sárkányölő Orbánról ír, Martonyi sajnálkozik
2013-05-21 15:08:52 -
Elgázolta a busz a telefontolvajt
2013-05-21 14:30:00 -
Fejlessz Galaxy S4-re sokszázezer dollárért!
2013-05-21 13:00:00



