hirdetés

iPhone várja a vendégeket a szállodában

Horváth Balázs - 2012. július 10. | 09:30 Apple Bulvár

Az egyik trendi kanadai hotel lecserélte hagyományos készülékeit az Apple telefonjaira.

Szponzorált hirdetések

Amikor bejelentkezünk egy szállodába és elfoglaljuk a szobát, a kis szekrényre helyezett, gyakran vezetékes telefont már észre sem nagyon vesszük. Ha mégis hozzányúlunk, akkor azt maximum annak erejéig tesszük, hogy feltárcsázzuk a recepciót. A technológia ezen kívül maximum a lapos képernyÅ‘s tévék, esetleg hangrendszerek megjelenésében érhetÅ‘ tetten, egyébként ritka az újítás.


Nem ez a helyzet a Kanadában, Vancouverben működÅ‘ Opus Hotel esetében. A divatos, nyüzsgÅ‘ Yaletown városrészben működÅ‘ szálloda nem most kezdte a technológiai újításokat, hiszen Å‘k voltak azok, akik ez év márciusában az összes szobájukat felszerelték egy iPad 2-vel. Most egy, még ennél is logikusabb fejlesztésbe kezdtek: minden szoba rendelkezik egy iPhone-al is.

Az, hogy adunk a vendégek kezébe egy telefont, akik így - külföldi út esetén extra költségek, roaming díj nélkül tudnak telefonálni ott tartózkodásuk alatt, már önmagában jó ötlet. Itt annyiban extra a dolog, hogy a készüléket a vendégek kirándulásaik, bevásárlásaik során értelemszerűen ki is vihetik a szobából, külön költségek nélkül elérik vele a netet, és telefonálhatnak vele - a helyi hívások ingyenesek.


A készülékrÅ‘l egyetlen gomb megnyomása után elérhetÅ‘ a hotel recepciója, így plusz költség nélkül beszélhetünk a személyzettel, ha elintéznivalónk van. Amint kijelentkezünk a szobából, az iPhone automatikusan eredeti helyzetbe állítja vissza magát, és törli az összes, addig felhalmozott adatot, így a vendégnek ezzel sem kell külön törÅ‘dnie. Kiváló, igazi vendégcsalogató ötlet, kíváncsiak lennénk, hogy mikor lehetne egy ilyet teljes biztonsággal Magyarországon is bevezetni?

Wi-Fi kártyaolvasó iPhone-hoz, iPadhez

Ennek a spéci kártyaolvasónak a használatához egyetlen kábelre sincs szükségünk.

Wi-Fi kártyaolvasó iPhone-hoz, iPadhez
Wi-Fi kártyaolvasó iPhone-hoz, iPadhez

Szponzorált hirdetések

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "iPhone várja a vendégeket a szállodában" című cikkhez


hirdetés


hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline