Egyre jobban éleződik a PC-Mac verseny
Egy elemző szemléletes grafikonja szerint a PC fokozatosan veszít dominanciájából.
Horace Dediu, az Asymco elemzője évtizedek óta figyelemmel kíséri a számítógépek piacát és jegyzi az eladási számokat. A közzétett táblázatokon nyomon követhető, hogy hányszoros túlerőben volt a PC az évek során.
A gyűjtés 1984-tól, az első Mac megjelenésétől indul, amikor is az Apple értelem szerűen azonnal hátrányba került, hiszen ekkorra az IBM PC már 1981 óta a piacon volt. Ezt követően a rendszer a többi gyártó konfigurációján is megjelent, így sokkal gyorsabban terjedt szerte a világon. Ezután a következő számottevő ugrás 1995-ben következett be, amikor a nagy népszerűségnek örvendő Windows 95 megjelent. Innentől számítva indult meg a totális PC uralom, aminek a lendülete egészen 2004-ig kitartott: ekkor 182,5 millió PC és 3,25 millió Mac volt a felhasználók tulajdonában.

2004-tól azonban érezhetően, a táblázat szerint pedig szemmel láthatóan megváltozott a helyzet. Dediu elemzésében arról beszél, hogy ekkor a PC-k növekedésének üteme csökkent, a Mac gépek terjedése viszont nagy ütemben nőtt. Ez ahhoz vezetett, hogy az addigi hatalmas különbség egyre inkább csökkenni kezdett. A szakember az okokat abban látja, hogy ebben az időszakban vették át a vezető szerepet a hordozható gépek, notebookok, ebben a versenyben a Macbookok azonban sokkal vonzóbbak voltak a felhasználók számára, mint windowsos társaik.
Sőt, 2007-től, az első iPhone megjelenésétől számítva ez még jobban felerősödött, mivel az Apple képes volt több platformon ugyanazt a szellemiségű, megjelenésű rendszert kínálni, amit a Microsoft a Window-zal csak az utóbbi években kezdett meg és még nagyon messze van az áttörés. A Window Phone 7 alapú készülékek, illetve a pár hete bemutatott Surface (és egyéb, Windows 8 alapú) táblagép előtt még nagyon hosszú az út. Az egyik ábrán az eladott Mac gépekhez hozzáadta az iPhone, illetve iPad számokat, amivel szinte minimálissá vált a különbség.

Dediu jóslata szerint pár éven belül kiegyenlítődhet a piac, a Microsoft eddigi bebetonozott előnye a PC-k piacán egyre csak fogy, amit erősít az is, hogy a fejlesztők, és a piac többi szereplője is reagál az Apple egyre nagyobb térnyerésére.
Mennyi az annyi? 2x2 néha 5 Microsoft módra
6 hónap alatt 100 millió eladott Windows 8 licensszel büszkélkedett a Microsoft, ám elemzők szerint a mérföldkőnek beharangozott adatok a valóságban sokkal szerényebbek.
Ezt olvastad már?
Adócsalással vádolják az Apple-t
Hozzászólások a(z) "Egyre jobban éleződik a PC-Mac verseny" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia 305 Asha (MG...
- 25 900 Ft
-
- Nokia 311 Asha (MG...
- 34 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
-
A Lexus már nem hisz a dízelekben
A Toyota luxusdivíziója szerint a hibridek egyértelműen jobbak a...
Ha már minket kiolvastál
-
A legmegbízhatóbb használt autók
2013-05-24 17:00:01 -
F1: Horner visszaszólt Alonsónak
2013-05-24 16:30:09 -
Pintér: Megelőztük a terroristákat
2013-05-24 15:08:10 -
Megvan, ki felügyeli a 2014-es választásokat
2013-05-24 11:14:09 -
Újabb fotók a legvékonyabb okostelefonról
2013-05-24 14:30:00 -
Hivatalosan itt a HTC Desire 600 dual sim
2013-05-24 11:30:00



