Az Apple a Google Glass nyomában
Egy szabadalmi bejegyzés szerint az Apple is a Project Glass-hez hasonló szemüveget tervez.
Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt hetekben újra fellángoló szabadalmi harcok miatt irányul több figyelem erre a témára, vagy a cégek tényleg biztosra akarnak menni és minden bejegyeztetnek, ami él és mozog. Az biztos, hogy egy a napokban bejegyzett, az Apple által benyújtott szabadalmi kérvény szerint a cupertinói cég egy olyan eszközt álmodott meg, ami „javított látási élményt" nyújt a felhasználó számára.
Az Apple még 2006-ban nyújtotta be ezt a szabadalmi kérelmét, de az USA Szabadalmi Hivatala csak ezen a héten jegyezte be a találmányt, aminek a témája „fejre rögzíthető kijelzők rögzítése és használata". A szabadalom leírásában az áll, hogy egy felhasználó által viselt kijelzőről van szó, ami közvetlenül a szem előtt jeleníti meg a mozgóképes információkat.
Átnéz rajta: Sergey Brin (Google) a csodaszemüveggel
Ha mindez nem lenne már így is nagyon ismerős valahonnan, akkor nézzük, hogy a dokumentáció mivel folytatja: a fejre rögzíthető kijelző CRT, LDC, vagy OLED panelekkel rendelkezik, ami egyben lencseként, vagy ehhez hasonló optikai elemekként funkcionál. A kijelzőket és a lencséket beépíthetik sisakba, szemüvegekbe, vagy rákerülhet szemellenzőkre, a lényeg az, hogy a felhasználó ruházatának, viseletének része.
Az Apple több példával is szolgál, hogy milyen területeken hasznosítható a fejlesztés: a sztereoszkopikus 3D képeket is adó készülék bevethető lenne a sebészet területén, de használhatják majd tűzoltók, vagy akár katonák is akcióik során. A Google már egy ehhez igen hasonló, működő prototípust is bemutatott (Project Glass) az I/O konferencián, az erre vonatkozó szabadalmat pedig már ekkor, vagyis az Apple-nél korábban bejegyezték. Sőt, az ötlet hasonlít a Rátai Dániel által megálmodott Leona3Do rendszerre is. Lehet, hogy ezúttal megfordult a dolgok menete és az Apple megy a többiek után?
Ilyenek voltak a tech-milliárdosok fiatal korukban
Valószínűleg senki sem vitatja, hogy igazi sikert rengeteg munka nélkül nem lehet elérni. Persze kell hozzá egy nagy adag szerencse is, de a világ legnagyobb műszaki cégeinek vezetői...
Ezt olvastad már?
Adócsalással vádolják az Apple-t
Hozzászólások a(z) "Az Apple a Google Glass nyomában" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia 309 Asha (MG...
- 36 900 Ft
-
- Samsung S6102...
- 39 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Szimfonikus zenekar tabletekre és telefonokra
Mobilokon és tableteken játssza el egy szimfonikus zenekar a Carmen...
-
Amikor a Porschék egymásnak feszülnek
Egy Porsche látványánál és hangjánál csak egy dolog lehet...
Ha már minket kiolvastál
-
Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó
2013-05-23 17:30:26 -
F1: Betiltják Räikkönen sisakját?
2013-05-23 17:00:26 -
Orbán-egyeduralom a médiában
2013-05-23 16:21:46 -
"Rettegnek a tanáraim – nekem is félnem kell?"
2013-05-23 10:52:08 -
10 milliónál jár a Samsung Galaxy S 4
2013-05-23 14:30:00 -
Még részletesebben keresgélhetünk Foursquare-en
2013-05-23 13:00:00



