A Nokia betámadta a Google-t a Nexus 7 miatt
A finnek bejelentették, hogy az Asus és a Google szabadalmat sért a táblagép piacra dobásával.
Csak kapkodjuk a fejünket az utóbbi napokban, hiszen újra beindultak a cégek a szabadalmi ügyeket illetÅ‘en. Az Apple továbbra is teljes erÅ‘bedobással támadja a Samsungot, aminek az lett az eredménye, hogy a Galaxy Nexus és a Galaxy Tab 10 legújabb verziója nem maradhat az USA boltjainak polcain. Most úgy tűnik, hogy a Nokia is beszáll az adok-kapokba, hiszen a Google Nexus 7 táblagépe kapcsán a finnek jelezték, hogy van egy kis probléma.
Google Nexus 7
A Nokia hivatalos tájékoztatása szerint az IEEE 802.11 WiFi szabvánnyal van gond, mivel az ehhez kapcsolódó egyik szabadalmat jogtalanul használta a táblagépet gyártó Asus és forgalomba hozó Google. A Nokia szerint ugyanis erre a szabadalomra 40 partnerrel kötött már szerzÅ‘dést, de egyik elÅ‘bb említett cég sincs a listán.
Az Apple agresszív pereskedési hajlandóságával ellentétben azonban a Nokia nem tervez pert indítani, ehelyett inkább azt javasolja, hogy üljenek le és írják alá a szabadalom licenszelésével kapcsolatos szerzÅ‘déseket. Lehet, hogy sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha minden cég így kezelné ezeket a problémákat. Ti mit gondoltok?
Új Nexus 7 tablet jöhet nyáron
Nagyobb felbontású kijelzővel érkezik és még vékonyabb lesz az újrafaragott Nexus 7 tablet, amit ismét az Asus gyárt.
Ezt olvastad már?
EOS, de nem Canon, hanem Nokia
Hozzászólások a(z) "A Nokia betámadta a Google-t a Nexus 7 miatt" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung B2710...
- 21 144 Ft
-
- Nokia 112 (MG...
- 17 100 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Igazi fegyverekkel szoftverkalózok ellen
Egy guatemalai biztosÃtótársaság beperelte a Microsoftot, amiért...
-
Ingyen napelemes töltők jönnek New Yorkba
New York, a város, amelyik sosem alszik, most arról is gondoskodik,...
Ha már minket kiolvastál
-
Jönnek a négy litert fogyasztó autók
2013-06-20 07:00:31 -
Lehányta a rendőrautót a cserbenhagyó autós
2013-06-20 06:00:17 -
Dorkota igent mondott Orbánnak
2013-06-20 07:26:54 -
Fogynak a magyar ATM-ek
2013-06-20 07:11:44 -
Csalt a HTC - Anti-Google Android figyel az új telefonjukon
2013-06-20 06:00:00 -
Pisztollyal a Samsung Galaxy S 4 ellen
2013-06-19 14:30:00



