Kiszivárgott a Google táblagépe!
Négymagos Tegra 3 processzor, HD felbontású kijelző, NFC – már 199 dollártól.
Olvasóink egy része már bizonyára értesült róla, hogy a keresőcég most szerdán az I/O konferenciáján az Android 4.1 (Jelly Bean) mellett be fogja jelenteni az ASUS által tervezett, saját márkajelzésű táblagépét is. A Gizmodo ausztrál kirendeltsége pár órával ezelőtt elejtette, hogy egész véletlenül pont a kezükbe akadt egy titkos dokumentum, amelyben többek közt a Google Nexus 7 legfontosabb specifikációi is megtalálhatóak voltak.

Rögtön a közepébe vágva a korábbi pletykáknak megfelelően a táblagép 7 col átlójú, 1280×800 képpontos IPS érintőkijelzővel rendelkezik, az előlapi kamerája 1,2 megapixeles (hátlapi szenzor nincs), került bele NFC chip, a négymagos NVIDIA Tegra 3 processzora 1,3 GHz-en üzemel, a memóriája 1 GB kapacitású, a háttértára pedig modelltől függően 8 vagy 16 GB lehet.
Az Android 4.1 operációs rendszerrel érkező, akár 9 órás akkus üzemidővel büszkélkedő eszköz elvileg csak Wi-Fi-s változatban lesz elérhető, a háttértárának memóriakártyával történő bővíthetősége egyelőre kérdéses. A Gizmodo szerint a Nexus 7 Ausztráliában már július folyamán elérhetővé fog válni, méghozzá a háttértár kapacitásától függően 199 és 249 (amerikai) dolláros áron.
Sajnos a Jelly Bean újdonságairól lényegében semmit sem árult el a dokumentum, csupán annyit tudni biztosan, hogy a Google az okostelefonjai esetében megszokott módon a táblagépére is saját kezűleg fogja elérhetővé tenni a jövőbeli szoftverfrissítéseket.
Asus Padfone 2 teszt: a borsó meg a héja
A Padfone második kiadása kiköszörülte az előd hibáit és egy izgalmas, igazi kockáknak való termék vált belőle.
Ezt olvastad már?
Vízalatti fotózásra termett új okostelefon
Hozzászólások a(z) "Kiszivárgott a Google táblagépe!" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung N5100...
- 133 894 Ft
-
- Samsung P6201...
- 82 844 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Facebook-on incselkedett a rendőrséggel, el is kapták
Nem volt szerencséje annak a fiatalnak, aki a közösségi oldalon...
-
Mit keres egy ultramodern hajó a sivatagban?
Azt, hogy nem is hajó, hanem valami egészen más, viszont az tény,...
Ha már minket kiolvastál
-
Ezért ne add oda senkinek a kocsid
2013-05-19 15:00:52 -
F1: Monacóban tarolhat a Mercedes
2013-05-19 14:00:53 -
Garázsokban készülnek a jövő gyógyszerei
2013-05-19 15:00:00 -
Szuperbacikkal fertőzöttek a húsok
2013-05-19 13:48:58 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00 -
Áll a bál a Windows Phone-os YouTube miatt
2013-05-19 06:00:00



