Jön az Angry Birds Forma 1-es verziója?
Nagyon úgy tűnik, hogy a mérges madarak beülnek a világ leggyorsabb autóiba.
Pár héttel ezelőtt már látszott, hogy készül valami a finn fejlesztőcsapat, a Rovio és Heikki Kovalainen Forma 1-es pilóta között. Akkor egy vagány, Angry Birds festéssel ellátott sisak volt a marketing kellék, most pedig egy új weboldal tűnt fel, ahol egy hamarosan, június 18-án megjelenő dologra hívják fel a figyelmünket.
Az oldalon az Angry Birds Heikki felirat látható, illetve ezen kívül több olyan grafikai elem (kockás zászló, a warming up kifejezés), ami arra utal, hogy a játék valamilyen módon kap egy Forma 1 tematikájú kiadást. Azt egyelőre csak találgathatjuk, hogy ez autóversenyzéses játékmódot, vagy csak új pályákat jelent, június 18-án kiderült.

A Rovio egyszer már sikeresen megújította az Angry Birds játékmenetét, amikor is az egészet az űrbe helyezte és a bolygókat, a különböző tereptárgyakat, valamint az azokra ható gravitációs erőt a játék szerves részévé tették.
Ilyen horderejű változásokra talán nem lehet számítani, de végül is bármi elképzelhető attól a csapattól, amelyik a világ legsikeresebb játékprogramját kitalálta. Szerintetek mi lesz az új verzió? Ha van ötletetek, írjátok meg a kommentekben.
Nagy pénz van a mérges madarakban
Hasítanak a mérges madárkák, megduplázta egyébként sem kicsi árbevételét a népszerű játékokat fejlesztő Rovio.
Ezt olvastad már?
Játék a világgal: találd ki, merre jársz!
Hozzászólások a(z) "Jön az Angry Birds Forma 1-es verziója?" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung I8730...
- 101 900 Ft
-
- Apple iPhone 4 16GB...
- 141 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Arany Galaxy S4-et tessék, félmillió forintért!
Giccsből sosem elég: nemesfémekkel vonja be egy cég kedvenc...
-
Erre is elkölthetünk 32 millió forintot
Megteremteni valami olyasminek az illúzióját, amit nem feltétlen...
Ha már minket kiolvastál
-
Mint a villám, csapott le a rendőr
2013-05-21 17:00:20 -
F1: Monacóban nem lesz gumikomédia
2013-05-21 16:30:26 -
PC: Még mindig elcsalhatják a választást
2013-05-21 15:42:32 -
A FAZ Sárkányölő Orbánról ír, Martonyi sajnálkozik
2013-05-21 15:08:52 -
Elgázolta a busz a telefontolvajt
2013-05-21 14:30:00 -
Fejlessz Galaxy S4-re sokszázezer dollárért!
2013-05-21 13:00:00




