A Google jövőszemüvege máris kihívóra akadt
A Pentagon egy teljes szállítmányt rendelt meg abból a rendszerből, ami kontaktlencsét használ a kép kivetítésére.
A Google nemrég megszellőztetett Project Glass fejlesztése most ráirányítja azokra a cégekre a figyelmet, akik már régóta ilyen jellegű termékekkel foglalkoznak. A legutóbbi ilyen az Innovega vállalat iOptik nevű fejlesztése, ami szintén a kiterjesztett valóság képének megjelenítésére alkalmas, csak azt kiegészítik egy speciális kontaktlencsével is.
Az Innovega fejlesztési vezetője arról beszél a videóban, hogy a szem elé projektált képekkel az a probléma, hogy a szem csak nagyon nehezen képes fókuszálni rá, úgy pedig főleg nem megy, ha közben a perifériás látásnak is működnie kell. Itt is arról van szó, hogy a képet egy szemüveg lencséire vetítik ki, de a kontaktlencse segít abban, hogy a használója a kivetített képre és a környezetére egy időben tudjon fókuszálni és koncentrálni.

Az USA hadseregének katonái eddig is használtak olyan eszközöket, amelyek plusz információkkal látták el őket bevetés közben, csak éppen ezek eddig nehéz és bonyolult eszközök, kiegészítők voltak. Nem véletlen, hogy a Pentagon (vagyis az USA Védelmi Minisztériuma) lát fantáziát az iOptikban. Az Innovega vezetősége nem ok nélkül örül a megrendelésnek, mert az ebből származó bevételből folytatódhatnak a kísérletek, fejlesztések, amelyek a hétköznapi használatra (3D filmnézés, játék) tennék alkalmassá a rendszert.
(A mi kérdésünk már csak az, hogy milyen lehet a Project Glass, ha ezek szerint egy ilyen megoldáshoz kontaktlencsére van szükség?)
Mire keresnek az emberek Google-ön?
A Google Trends olyan havi toplistákat adott ki, amelyek kategóriák és régiók alapján megmutatják, hogy mire keresnek rá a legtöbben és mire a legkíváncsibbak az emberek.
Ezt olvastad már?
A Google mégsem a Skynet
Hozzászólások a(z) "A Google jövőszemüvege máris kihívóra akadt" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- BlackBerry 9220...
- 46 900 Ft
-
- Motorola ATRIX 2...
- 58 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
-
A Lexus már nem hisz a dízelekben
A Toyota luxusdivíziója szerint a hibridek egyértelműen jobbak a...
Ha már minket kiolvastál
-
A legmegbízhatóbb használt autók
2013-05-24 17:00:01 -
F1: Horner visszaszólt Alonsónak
2013-05-24 16:30:09 -
Pintér: Megelőztük a terroristákat
2013-05-24 15:08:10 -
Megvan, ki felügyeli a 2014-es választásokat
2013-05-24 11:14:09 -
Újabb fotók a legvékonyabb okostelefonról
2013-05-24 14:30:00 -
Hivatalosan itt a HTC Desire 600 dual sim
2013-05-24 11:30:00




