A NASA kiadta az univerzum térképét
Tizennégy év előkészítő munkája és három év adatgyűjtése van benne a projektben.
A kép egy kozmikus térkép, ami 18.000 képet és 560millió különböző objektumot tartalmaz. Mindez a NASA WISE műholdjának köszönhető, és azoknak a csillagászoknak, akik az adatokkal dolgoztak. Az univerzum infravörös hullámokkal való tanulmányozása azért hasznos dolog, mert azokat a bolygókat, csillagokat, stb. is megmutatja, melyeknek a látható fénye túl halvány ahhoz, hogy hagyományos eszközökkel érzékelhessük.

Az 560 millió objektumban szimpla bolygók és csillagok, de komplex galaxisok is vannak, melyek között olyanok is vannak, amik eddig ismeretlenek voltak. A térkép közepén a Tejút húzódik horizontálisan, belsejében a mi Naprendszerünkkel. A WISE nagyon hasznos, hiszen segítségével számos felfedezés történt, például az Y-törpékkel kapcsolatban, mely egy speciális, rendkívül halvány csillag, amit semmilyen más egyéb módon nem láthattunk, csakis infravörös megoldással.
Így nézne ki New York más bolygókon
Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével megnézhetjük, hogy miként látnák a várost Naprendszerünk égitestjeinek polgárai (ha lennének ilyenek) a saját bolygójukon.
Ezt olvastad már?
Kvantumszámítógép – elképesztő gyors és a Google-nek már van
Hozzászólások a(z) "A NASA kiadta az univerzum térképét" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Nokia 100 (MG PINK)
- 13 100 Ft
-
- Nokia X2-02 Dual...
- 23 100 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Az Alien 60 másodpercben
Órákon át tartó nyáladzás és gyilkolászás helyett itt az...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
Ha már minket kiolvastál
-
Egy évszázad emlékére
2013-05-20 13:00:01 -
Fiatalos Mercedes. Van ilyen?
2013-05-20 12:20:26 -
Görbicz Anita: Sírva nem lehet hazudni
2013-05-20 10:15:19 -
Matolcsy buktatja le Orbánt
2013-05-20 06:47:27 -
Újabb WiFi-rekord dőlt meg
2013-05-20 06:00:00 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00



