FBI: a hackerek lesznek az új terroristák
Már a szervezet összes irodájában található internetes bűntényekkel foglalkozó munkacsoport.
Robert Mueller, az FBI igazgatója csütörtökön az RSA Digital Security Conference-en tartott előadásában elsőre kissé meredeknek tűnő kijelentést tett, hiszen állítása szerint a terroristákat háttérbe szorítva az elkövetkező években a hackerek fognak az Egyesült Államok első számú közellenségeivé válni.

Ezzel együtt Mueller felszólította a biztonsági cégek képviselőit, hogy védjék meg Amerika digitális infrastruktúráját a rosszindulatú hackerektől, továbbá a külföldi kormányok által pénzelt internetes támadásoktól.
Az úriember szerint az USA kormánya, és természetesen a magánkézben lévő vállalkozások is folyamatosan adatokat, ötleteket, pénzt, és versenyképességet veszítenek a hackerek miatt, ezen állapotnak pedig csak komoly összefogással lehet véget vetni.
Ezen felül megemlítette, hogy már az FBI összes irodájában található speciálisan kiképzett, kimondottan internetes bűntényekkel foglalkozó csoport, akik a betörések mellett a legkülönfélébb online visszaélések elkövetőire vadásznak.
Amerikában már lehallgatják az internetet
A Facebook, a Google és hét másik vezető internetes óriáscég közvetlen hozzáférést biztosít a felhasználóik adataihoz az amerikai titkos szolgálatnak - közölték vezető amerikai...
Ezt olvastad már?
Amerikában már lehallgatják az internetet
Hozzászólások a(z) "FBI: a hackerek lesznek az új terroristák" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung Wave M
- 50 784 Ft
-
- Samsung I9500...
- 160 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Évszázadokba telne házat nyomtatni
Egy kalkulátor segítségével kiszámolhatjuk, hány év kellene...
-
Minden autóján keményen bukik a Fisker
Elég rossz lehet úgy autót eladni, hogy közben minden egyes...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Korea és India is kibukhat
2013-06-18 16:30:40 -
Fordulj meg, amint lehetséges!
2013-06-18 16:00:14 -
Gerlóczy: A polinéz Koplárovics Béla
2013-06-18 18:09:29 -
Szükségünk van anya szemére
2013-06-18 15:00:00 -
Beelőzte a BlackBerry az Androidot
2013-06-18 14:30:00 -
Az Instagram is beszáll a rövid videók versenyébe
2013-06-18 13:00:00



