Levelekről mobilra eveztek át a rosszindulatú appok
Történelmi mélypontra süllyedt a kéretlen levelek mértéke, miközben a mobilokat ért támadások száma az egekbe szökik.
Az Intel tulajdonában lévő McAfee biztonsági cég tavaly a detektált rosszindulatú program-mintákból elérte a 75 milliós darabszámot, áll a cég legújabb jelentésében. Ugyan az új rosszindulatú programok kibocsátásának üteme összességében a negyedik negyedévben némileg lassult, mobil fronton egyre csak növekszik.
Messze vezet az Android a vírusok, trójaiak és egyéb rosszindulatú programok mobilos célplatformjai közt: a negyedévben mindegy 400 új fenyegetés jelent meg, míg egészen addig mindössze száz fenyegetés létezett. Összehasonlításként a negyedik negyedévben négymillió új Windows rosszindulatú programot azonosítottak, míg a másodikban hatmilliót.
Az ijesztgető (pl ál-vírusirtó és társai) alfaj jelentősen visszaesett harmadikról negyedik negyedévre, míg az AutoRun és a jelszólopó trójai vállfajak kisebb ütemben ugyan, de szintén visszavonulót fújtak. A Mac-es rosszindulatú szoftverek 2011 második negyedévében tetőztek: míg júniusban 250 új kártevőt azonosítottak, a negyedik negyedévben már csupán ötvenet.
A McAfee laborjai naponta átlagosan 9300 új káros weblapot találtak, amely jelentős növekedés az előző negyedév 6500-ához képest. A weboldalak többségét amerikai szerverek tárolják, majd ezek után következnek a holland, a kanadai, a dél-koreai, valamint a német szerverek.
A kéretlen levelekkel már sokkal jobb a helyzet: 2011 év végére több éves mélypontra süllyedt. Decemberben például mintegy 1 billió levelet továbbítottak, szemben a májusi 2 billió. Ezek közt nagyjából 450-500 milliárd legitim levél volt. Összehasonlításképp a kétezres években a spam aránya sokszor kilencven százalék fölött is tanyázott. A McAfee maga ugyan nem kommentálja, hogy minek is köszönhetjük az egyre apadó spam-áradatot, azonban mások szerint a hamis gyógyszerárusító helyek és a botnetek szétverésével magyarázható az adat.
A legújabb, legnagyobb kihívás pedig nem a reklámlevelek szortírozása, vagy a vakon támadó vírusok kivédése, hanem a célzott támadások elhárítása, illetve a behatolásra való felkészülés. Ezek ugyanis – a globális spam áradat csökkenése ellenére – ugyanakkora veszélyt jelentenek még mindig.
Akit érdekel, a teljes, angol nyelvű irományt itt olvashatja el.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Levelekről mobilra eveztek át a rosszindulatú appok" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



