Itthon főleg bankkártyánkra utaznak a csalók
Magyarországon közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul online bűncselekménynek, a legnagyobb visszaélések bankártyákkal történtek.
A Symantec és a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét. A BRFK Értékelő Osztályának legfrissebb statisztikái szerint az elmúlt három évben fokozatosabb nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma. Tavaly 63 százalékkal emelkedett a bejelentett online visszaélések aránya, 2009-hez képest, ez 21 százalékos növekedést jelent a 2010-es adatokhoz képest.
A Symantec tavalyi felmérése szerint Magyarországon közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűncselekménynek, amely 7 milliárd forint pénzbeli, és 14 milliárd forint időbeli veszteséget okozott az áldozatoknak, a BRFK adatai szerint a legkomolyabb visszaélések bankkártyákkal történtek.
„A legtöbb esetben a beérkező lakossági bejelentések 2/3-a káros tartalmakra vonatkozik, amely nem mindig számít bűncselekménynek, de már sérthetik az egyén vallási, etnikai hovatartozását, illetve személyiségi jogait. Ilyen esetekben, mint például közösségi médián feltett sértő képek/videók eltávolításában együttműködünk jogi, illetve civil és állami szervezetekkel, hogy szakemberek támogatásával mielőbb kapcsolatba lépjünk a gyakran külföldi tulajdonban lévő üzemeltetőkkel" - mondta Pál Tamás, a BRFK Számítógépes Bűnözés Elleni alosztályának vezetője.
Magyarországon elkövetett kiberbűnözésre vonatkozó adatok 2008 óta vannak számontartva, ekkor alakult meg BRFK számítógépes bűnözéssel foglalkozó alosztálya. Az elmúlt években folyamatosan érkeznek lakossági bejelentések, amelyek csupán 1/3-a felel meg a Magyarországon érvényes online bűncselekményekre vonatkozó jogszabályoknak. Az online bűncselekménynél a rendőrség a btk alapján az alábbi eseteket különbözteti meg a nyomozás során: rendszer elleni támadások, internetes csalások, adathalászat, szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmények, egyéb feltörések, zaklatások, bankkártyás visszaélések és pedofília.
Mobilon is nő a veszély
A mobiltámadásokat illetően a Norton Kiberbűnözési Riport szerint több, mint 42 százalékkal nagyobb volt a mobil sebezhetőség 2009-hez képest. Az új mobil operációs rendszerek sebezhetőségének száma ugyanis 115-ről 163-ra nőtt 2010-ben. A mobilfenyegetések mellett a közösségi hálózatok és a védelem hiánya okozza többnyire a számítógépes bűnözés növekedését, ezt alátámasztja az a tény, hogy a magyar felnőttek 37 százaléka semmilyen óvintézkedést nem tesz a telefonon történő internetezés biztonsága érdekében.
Nehéz szankcionálni
A szakértők egyettértettek, hogy sajnos a legtöbb esetben a kiberbűnözést nem lehet szankciókkal korlátozni, ugyanis gyakran az elkövetők egy lépéssel előrébb járnak a nyomozási technikáknál, illetve legtöbbször a bűnözők határokat átívelően követnek el bűncseleményeket, így ellehetlenítik az eljárást. Ezért fontos, hogy a felhasználók elővigyázatosabbak legyenek*, illetve rendelkezzenek védelmi szoftverekkel, amelyek már a legkifinomultabb támadásokat is kiszűrik, mielőtt rendőrségi bejelentésre kerülne a sor.
Ezt olvastad már?
Cybertámadás érte a Nissant
Hozzászólások a(z) "Itthon főleg bankkártyánkra utaznak a csalók" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



