Lehallgatunk, vagy nincs internet!
A netcenzúra és lehallgatás egyik nagy ellenfele a titkosítás. Most azonban Iránban egy huszárvágással megoldották ezt az égető problémát.
A diktatúrák fenntartásához elengedhetetlen a megfigyelés, a lehallgatás. Ezt azonban ellehetetleníti a titkosítás, azaz valamit tenni kell ellene. Az iráni kormánynak most csodálatos ötlete támadt a probléma megoldására: egyszerűen letiltották az ország internetelérésein a titkosított kapcsolatokat.
A Hacker News értesülései szerint néhány napja kezdték a blokkolást, amelynek köszönhetően majdnem az összes Google szolgáltatás – így a kereső, valamint a Gmail is – teljességgel elérhetetlenné vált, ahogyan többek közt a Facebook is. Emellett természetesen a Google szolgáltatásait használó weboldalak is megbénultak az országban.
A jelenlegi információk szerint a https, az IMAP+TLS, és az SSH sem működik. Sőt, valójában az SSH kapcsolatokat hónapokkal ezelőtt nemkívánatosnak nyilvánította a kormány, arra készülve, hogy az Iszlám Forradalom esedékes 33. évfordulója – a korábbiakhoz hasonlóan – nem csupán ünnepléssel, hanem tüntetésekkel is kiegészülne.
Ugyan miért akarná valaki titkolni a rezsim elől akár egy szavát is?
A Washington Post szerint a felhasználók egyre többször találkoznak az „a számítógépes bűnügyi szabályozás szerint ezen a weboldal elérése tilos” feliratba. A kormány pedig kijelentette, hogy bármikor képes lenne saját, „nemzeti internetet” indítani. Ehhez hasonló saját, elzárt rendszer működik Észak-Korea szürreális területén is.
Ezt olvastad már?
Kirabolta a megtalálót az elveszett iPhone tulajdonosa
Hozzászólások a(z) "Lehallgatunk, vagy nincs internet!" című cikkhez
Ezek tényleg nem normálisak. Remélem hamarosan valóban eltörlik őket a glóbuszról, ahogy azt tervezgeti Izrael, stb.. Még mielőtt az Irániak irtják ki a világot a "Kizárólag békés, lakossági célokra" dúsított uránból készített szintén békés atombombákkal.
Pl packet-sniffeléssel, aztán a kapcsolat bontásával, cím letiltásával. Kínában pl a TOR hálózat ellen már aktívan fellépnek, valódi proaktív megoldással: minden titkosítottnak tűnő kapcsolat esetén ellenőrzik a célpontot, megpróbálnak maguk is rákapcsolódni a TOR prodokollal, és amennyiben sikerül, a kezdeti kapcsolódástól számítva néhány perc múlva letiltásra kerül az adott cím. De egyébként azt se felejtsük el, hogy az egyszeri usereket is meg kellene tanítani újból a trükkökre. Ráadásul most sokkal nehezebb lenne eljutni hozzájuk, mivel amennyiben neten mondanád el nekik, holnap jönne kopogtatna a katonaság, és onnantól kezdve akár méretet is lehet rólad venni a koporsóhoz. (Illetve persze mivel nem vagy iráni, nem. Ahhoz képest mi itt nagyon szerencsések vagyunk.)ha csak szöveget kell kódolni akkor ez semmit sem ér. egy betűhelyettesítő vagy áthelyező algoritmust az életben nem böknek ki. csak akkor ha tudják kit kell figyelni... erre nem véletnül nem áll rá egyetlen szo-lgál-at sem...
A képbe azér beletartozik, hogy nem messze egy kis ország jó ideje habzó szájjal követeli a "megelőző jellegű" bombázást és Iránban 7/24-ben is alig győzik összefogdosni a kémeket, annyi van.Teljesen igazuk van, hetente le akarják őket radírozni a globusról. (Erről is szó van, mindig min. kettőn áll a vásár.)
A képbe azér beletartozik, hogy nem messze egy kis ország jó ideje habzó szájjal követeli a "megelőző jellegű" bombázást és Iránban 7/24-ben is alig győzik összefogdosni a kémeket, annyi van.

Nem semmi! (Még nálunk is sor kerülhet rá..., na csak vicccc volt.) :) Az arab feliratos illusztrációval nem lettem okosabb, de elhiszem, hogy nem egy étlapról van szó. :)
De ez szerintem hülyeség. Aki olyan adatot akar küldeni, az majd titkosítva küldi nem titkosított csatornán. Azt mégis hogy fogják kiszűrni?mint mindíg, most is az átlagfelhasználókkal tolnak ki... aki nagyon akar, olyan módon csatlakozik a netre, hogy az életbe ki nem bogozzák, és azt csinál amit akar...
De ez szerintem hülyeség. Aki olyan adatot akar küldeni, az majd titkosítva küldi nem titkosított csatornán. Azt mégis hogy fogják kiszűrni?Pl packet-sniffeléssel, aztán a kapcsolat bontásával, cím letiltásával. Kínában pl a TOR hálózat ellen már aktívan fellépnek, valódi proaktív megoldással: minden titkosítottnak tűnő kapcsolat esetén ellenőrzik a célpontot, megpróbálnak maguk is rákapcsolódni a TOR prodokollal, és amennyiben sikerül, a kezdeti kapcsolódástól számítva néhány perc múlva letiltásra kerül az adott cím. De egyébként azt se felejtsük el, hogy az egyszeri usereket is meg kellene tanítani újból a trükkökre. Ráadásul most sokkal nehezebb lenne eljutni hozzájuk, mivel amennyiben neten mondanád el nekik, holnap jönne kopogtatna a katonaság, és onnantól kezdve akár méretet is lehet rólad venni a koporsóhoz. (Illetve persze mivel nem vagy iráni, nem. Ahhoz képest mi itt nagyon szerencsések vagyunk.)
De ez szerintem hülyeség. Aki olyan adatot akar küldeni, az majd titkosítva küldi nem titkosított csatornán. Azt mégis hogy fogják kiszűrni?
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



