Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
Lehet, hogy romantikus egy szál rózsát ajándékozni Valentin-napon, de a nők valójában valami használhatóbbra vágynak a legújabb felmérések szerint.
Aranyos, szép, de idejétmúlt ajándék a rózsa a szerelem ünnepén, állítja az amerikai CEA. (Consumer Electronics Association, az elektronikai cikkek gyártói által alapított iparági szövetség) A szervezet által elvégzett felmérés szerint ugyanis mára már nem csupán a férfiak, hanem a hölgyek is kütyüt szeretnének párjaiktól.
A felmérés rámutatott ugyanis, hogy a hölgyek korántsem idegenkednek az elektronikus eszközöktől: nyolcvan százalékukat érdekelné valamiféle kütyü, míg pont ötven százalékuk úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten örülne annak, ha esetlegesen kütyüt kapna.
A felmérés szerint az utóbbi évben ezen arányok tíz százalékkal emelkedtek, azaz a lányok és hölgyek manapság már majdnem ugyanannyi időt töltenek a technológiai cikkekkel, mint mi férfiak. Átlagosan a különbség már csupán nyolc százalék a nemek közt.

Ezek mellett egy másik elterjedt tévképzetre is rámutatott a szervezet: a CEA szerint ugyanis a hölgyeknél nemhogy nem az első szempont, hogy pink legyen a készülék, hanem pontosan a legutolsó. Ahelyett, hogy az ultra-nőiesnek mondott eszközöket részesítenék előnyben, a hölgyeknek a kicsi, könnyű eszközök jönnek be, mivel azok jobban elférnek általánosságban kisebb kezeikben és használatban jobban illenek vékonyabb testükhöz, állítja Jessica Boothhe, a felmérés vezetője.
Ezt olvastad már?
Ilyen objektív eddig még nem volt
Hozzászólások a(z) "Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?" című cikkhez

Akkor ezután majd kicsi, kézbeillő virágot kapnak! :)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 41 314 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



