Illegális az ingyenes Google Maps?
Ajándék lónak ne nézd a fogát, hanem pereld be az ajándékozót – tartja a legújabb francia mondás.
Helyesnek találta a párizsi bíróság az elsőfokú ítéletet a Google franciaországi leányvállalata ellen, amely így kénytelen nem kevesebb, mint félmillió eurós büntetést fizetni. Mégis mi lenne a Google bűne? Ingyenesen kínálta a Google Maps szolgáltatását.
A panaszos, Bottin Cartographes szerint ugyanis a Google ellehetetlenítette a versenyt azzal, hogy piaci erőfölényén kívül túl alacsony áron, azaz ingyenesen tette elérhetővé a térkép szolgáltatását. Mivel pedig a felperes cég terméke fizetős volt, a felhasználók inkább a Google sajátjára tértek át, veszélyeztetve a cég megélhetését.

A Google természetesen fellebbezni fog a döntés ellen, mivel szerintük igenis van verseny a térképszolgáltatások piacán. Na persze miért is használna az ember egy ingyenes, jobb minőségű terméket, ha egyszer fizethet egy rosszabbért? A Google térképe ugyan nagyszerűen használható, de egyáltalán nem mindenható. Több másik cég is jelen van például a navigációk piacán annak ellenére, hogy ott is ingyenesen szolgáltat a Google. Talán csak meg kéne találni egyet a Google Maps sok hiányossága közül.
Ezt olvastad már?
1 év börtön egy Facebook behatolás miatt
Hozzászólások a(z) "Illegális az ingyenes Google Maps?" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung I9001...
- 89 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Szoros csata a Görörg-ralin
2012-05-25 23:45:03 -
F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?
2012-05-25 18:30:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Ki lehet-e bírni 40 évet börtönben?
2012-05-25 11:55:18 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00 -
Felpörög a Red Bull Mobile
2012-05-25 16:00:00



