Végre: a tinik előtt is megnyílt a Google+!
Jó hír a korábban lógó orral kirekesztett tinik számára: jelentősen csökkentette a Google közösségi szolgáltatásának korhatárát.
Eddig a Google saját közösségi szolgáltatása, a Google+ csupán tizennyolc éven felüliek számára volt nyitva, és a többi közösségi oldalon legaktívabb generációt, épp a tiniket kizárta a Google. Most azonban mindez megváltozik.
''Nyilvánosan? Tuti? Meggondoltad te ezt?''
Történt ugyanis, hogy végre-valahára megváltoztatta a Google a játékszabályokat, és így immáron nem 18 a korhatár, hanem a Google fiók legális használatához kötött kor. Ez a spanyoloknál és a koreaiaknak 14, a hollandoknál 16, a világ többi részén pedig – így itthon is – mindössze 13.
''Ismeretlen a láthatáron, talán jobb lenne elhagyni a terepet''
A tinik beillesztésével egy időben néhány új kiegészítést, védelmet is kapott a Google+, amelyek önmaguktól és másoktól próbálják majd megóvni a tiniket. Ezek közül az első, hogy amennyiben nyilvánosan szeretnének megosztani valamit, azonnal felbukkan a kis buborék, mondván „ezt azok is látni fogják (és kommentelhetik), akiket nem is vettél fel ismerősnek”. A második a társalgók (hangouts) működését befolyásolja: mostantól ugyanis a tinik automatikusan letiltja a hálózat a tinik webkameráját és mikrofonját, amint valaki olyan csatlakozik, akit nem ismernek, az utolsó pedig az az alapértelmezett beállítás, amely szerint csak az ismerőseik küldhetnek nekik értesítőket, és csak ők kommentelhetnek bejegyzéseikhez.

Ezt olvastad már?
Facebookon is elérhető az Angry Birds
Hozzászólások a(z) "Végre: a tinik előtt is megnyílt a Google+!" című cikkhez

És a Google vagy a Faszbúk honnan tudja hogy én hány éves vagyok? Van olyan hülye ember aki pontos adatokat ad meg egy ilyen oldalon? Gratuláok nekeik!

Én rühellem a facebookot. Szinte csak a lájkolt oldalak kiírásai miatt nézek fel néha:) A gugli pluszt sem használnám ennél jobban, de tény, hogy a Gtalkot és a Gmailt használom a barátaimmal lévő kommunikációra, a facebookot nem. Ott csak a cégeknek írkálok.
Hát, van akit igenmeglátjuk majd mekkora növekedést generál. de nem gondolom, hogy ez a guggli sikertörténetének része lesz. persze akár tévedhetek is
és van, aki lusta létrehozni +1 gugli accot. De itt nem az a lényeg, hogy fél perc alatt át lehet ejteni amennyiben azt akarod, hanem az, hogy igen, voltak olyanok, akik nem vették erre a fáradságot.

ja igen, mert a pornóoldalak age chek-je is visszatartja a 18 év alattiakat, hogy azt böngésszék.Hát, van akit igen
és van, aki lusta létrehozni +1 gugli accot. De itt nem az a lényeg, hogy fél perc alatt át lehet ejteni amennyiben azt akarod, hanem az, hogy igen, voltak olyanok, akik nem vették erre a fáradságot.
Nem egy tini szontyolódott el Facbukon, amikor közöltük vele, hogy 18+ a g+, tehát vannak elegen.ja igen, mert a pornóoldalak age chek-je is visszatartja a 18 év alattiakat, hogy azt böngésszék.
szinte látom a lógó orrú tiniket amint a fészbúk felett görnyedve szomorkodnak, hogy ők nem guggliplusszozhatnakNem egy tini szontyolódott el Facbukon, amikor közöltük vele, hogy 18+ a g+, tehát vannak elegen.
kicsit izzadságszagú már ez guggliplussz futtatás

szinte látom a lógó orrú tiniket amint a fészbúk felett görnyedve szomorkodnak, hogy ők nem guggliplusszozhatnak
kicsit izzadságszagú már ez guggliplussz futtatás
Akkor se fogok Google -ozni... xD és szerintem más se! :D

Sokkal jobb a Facebook, már nagyon sok ember megszokta, sokat kellene mutatnia a googlének hogy áttérjenek az emberek, de ha meg is teszi a Facebook is újítani fog tuti.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung i9100...
- 124 260 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 84 910 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Úton az Androidos kijelző-szemüvegek?
A Sony tavaly bemutatott bumfordi modellje után a legújabb hírek...
-
Strapabíró új memóriakártyák
A Samsung bejelentette legújabb, elsősorban fényképezőgépekbe...
Legfrissebb fórum témáink
- Hamis program az iTunes toplistáján
2012.02.22 20:50 - 10 ügyes Facebook-trükk
2012.02.22 19:20 - A villanyautók bírják a fagyot – dermesztő kísérlet Helsinkiből
2012.02.22 16:07 - Strapabíró új memóriakártyák
2012.02.22 15:39 - Ízig-vérig Nvidia lesz az új ZTE csúcsmobil
2012.02.22 13:51
Ha már minket kiolvastál
-
Újabb Hummer a jég alatt
2012-02-22 19:00:15 -
F1: Villantott a teszten a Force India
2012-02-22 18:05:00 -
A boldog szegény
2012-02-22 17:05:17 -
Itt vannak a megszorítások
2012-02-22 15:31:52 -
Mutáns PC-t csiszolgat a Razer (videó)
2012-02-22 20:30:00 -
Három új mobillal jelentkezett a NEC
2012-02-22 13:30:00



