Fűtés helyett hűt a lézer
Káros a szemre és égethet: legtöbbünknek ennyit jelent a lézer, azonban egyetemi kutatók most demonstrálták, hogy akár hűtésre is használható.
Amennyiben csak úgy azt mondanám valakinek, hogy lézerrel is lehet hűteni a processzort, valószínűleg megkérdeznék, hogy mit szívtam. Ennek ellenére a jelenség maga a nyolcvanas évek óta ismert, azonban akkor még csupán egy-egy atomot tudtak a tudósok így lehűteni. A Koppenhágai Egyetem tudósainak most egy teljes félvezető membránt sikerült -269°C-ra lehűteniük.
A lézeres hűtés lényege meglehetősen egyszerű: az atommagok a hőt valójában mozgási energiaként tárolják, azaz – mivel szilárd anyagról van szó – rezegnek oda-vissza. Amennyiben a lézersugár fotonja épp akkor csapódik be, amikor az atom a lézer felé mozog, akkor az atom mozgása csökken, és akár le is nullázható. Persze amennyiben épp másfele mozog az atom, akkor csak növeli az energiáját a foton, így hát az időzítés nagyon fontos. Mivel pedig az egészet „vakon” kell megvalósítani, (hiszen nem mérhető az atom rezgésbeli helyzete és iránya annak megváltoztatása nélkül) az időzítés sokkal nehezebb, mint gondolnánk.

Több atom hűtésénél azonban még ennél is trükkösebb megoldáshoz kellett a Niels Bohr intézet munkatársainak fordulnia. A gallium-arzenid félvezető membránjukat 2009 óta próbálták megalkotni, és a most végre sikeresen legyártott, 1 négyzetmilliméteres darab mindössze 160 nanométer vékony. A szupervékony hártya pedig meghozta az áttörést: végre a kellő módon rezonált ahhoz, hogy a lézersugárral hűtést érjenek el.

A megoldást elsősorban a quantumszámítógépek hűtésében használhatják majd, valamint új elektromos és mechanikai szenzorok megalkotásában. Emellett, amennyiben szélesebb körben is használhatóvá tudnák tenni, könnyen leválthatná a jelenlegi hasonló hőmérsékleti tartomány elérésére használatos hűtési technológiákat.
Ezt olvastad már?
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
Hozzászólások a(z) "Fűtés helyett hűt a lézer" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung I9001...
- 89 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56



