Halálra ítélték a „kémkedő” játékfejlesztőt
Valószínűleg kínzással, és egyéb válogatott eszközökkel sikerült vallomást kicsikarni a szerencsétlen hazalátogató fejlesztőből.
Halálos bűntettet vallott be az iráni állami tévében egy iráni származási, amerikai születésű játékfejlesztő. Az iráni forradalmi gárda szerint Amir Mizra Hekmati „korrupt a Földön és Isten ellen folytat háborút”. A férfi egykoron amerikai tengerészgyalogos is volt, most pedig állítólag a gyorsan kiadott, botrányos témákat feldolgozó Kuma Reality Games fejlesztője.
A 29 éves férfi decemberben, az iráni tévé kamerái előtt vallotta meg „bűneit”, amelyek közt (Irak és Afganisztán elleni) kémkedés, valamint Iránba való beszivárgási kísérlet is szerepelt. Ez azonban csupán a vádak egy része volt: „(a DARPA-nak végzett munkája után) a Kuma-nál kezdtem dolgozni. Ez a számítógépes cég a CIA-től kapott pénzt arra, hogy filmek és játékok tervezésével és fejlesztésével a közel-keleti közvéleményt megváltoztassa. A cég célja, hogy meggyőzze arról a világot, hogy bármi, amit Amerika tesz, az jó” – szólt a litánia.

Ahogyan az a kirakatperekben lenni szokott, a vád több része valószínűleg koholt. A játékfejlesztő cég nem nyilatkozott az ügyben, így nem tudni, hogy a férfi tényleg dolgozott-e valaha is fejlesztőként. A Kotaku játékblognak nyilatkozva 2006-ban a cég vezetője úgy nyilatkozott, hogy ugyan mellékvágányon készítettek egy katonai kiképzőprogramot, azonban a cég mostani munkái más témákat dolgoznak fel, az ismert terrorista vezér halálától a dinókig.
Mivel Hekmati még mindig amerikai állampolgár, az amerikaiak természetesen követelik kiadatását. Anyja kegyelemért könyörög az iráni kormánynál, és elmondása szerint fia csupán a család Iránban maradt tagjait próbálta meglátogatni. Ehelyett egy igazságot és tisztességet nélkülöző eljárással, politikai célok elérése érdekében akarja feláldozni az iráni rezsim. Sajnos az országban nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó ilyen eset. Na persze jobb célpontot keresve sem találhattak, mint egy iráni-amerikai volt katonát, aki az ő szemszögükből ördögi játékokat készített.
Ezt olvastad már?
Kirúgást ért egy óvatlan Facebook Like
Hozzászólások a(z) "Halálra ítélték a „kémkedő” játékfejlesztőt" című cikkhez
Ha tudta, hogy ennyire forro a laba alatt a talaj Iranban akkor mi a francert ment oda? Nagy az isten allatkertje.Had ne kelljen részletesen elmagyaráznom, de a lényeg az, hogy bár iráni származású, de amerikai születésű, vagyis ott nőtt fel, azzal a gondolkodás móddal (?).
Ha tudta, hogy ennyire forro a laba alatt a talaj Iranban akkor mi a francert ment oda? Nagy az isten allatkertje.
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 24 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



