Nem csak a 20 éveseké az internet
Az ötvenen túli netezők közel ugyanannyit chatelnek, mint a fiatalok, online telefonálásában pedig még náluk is aktívabbak - derült ki egy friss, a UPC megbízásából készült felmérésből.
Magyarországon az ötven év felettiek közel egyötöde internetezik rendszeresen. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít. Bizonyos online kapcsolattartási formákban a netet használó hazai szeniorok viszont a nemzetközi átlagnál, sőt még amerikai társaiknál is aktívabbnak bizonyulnak. Miközben például az internetező amerikai 57-65 évesek csupán 43 százaléka látogat közösségi oldalakat, addig a magyar időskorúak csaknem kétharmada él online közösségi életet.
Már körükben is népszerűbb a Facebook mint az iWiW, sokan azonban mindkét oldalon regisztrálták magukat. A megkérdezettek 10 százaléka „always on” életmódot folytat, azaz szinte állandóan online üzemmódban van. A regisztrációval rendelkezők 64 százaléka naponta ellátogat kedvenc oldalára, fele pedig több mint száz ismerőssel áll kapcsolatban.

SMS, chat, online telefonálás
Az internetnek a kapcsolattartásban betöltött kiemelt szerepét jelzi az idősek körében az online kommunikációs lehetőségek aktív használata is. Az ötven év feletti válaszadók csaknem negyede használ rendszeresen internetes telefonszolgáltatást, ez 4 százalékkal nagyobb arány, mint a fiatalabbak esetében. Több mint egynegyedük (28 százalék) pedig azonnali üzenetküldő segítségével chatel. Körükben ugyanakkor az online csatornák és a mobiltelefon mellett továbbra is nélkülözhetetlen eszköz a hagyományos, vonalas telefon – a válaszadók több mint fele használja rendszeresen.
Pert nyert a Facebook: saját nevünket kell használni?
A németországi bírósági döntés saját korábbi határozatának mond ellent, de elképzelhető, hogy egy évekig húzódó per első lépéseit láthatjuk.
Ezt olvastad már?
Úttörők a hálón: az internet elsői
Hozzászólások a(z) "Nem csak a 20 éveseké az internet" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Samsung S5230 Star...
- 27 900 Ft
-
- Nokia X1-01 Dual...
- 17 100 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Pizzát nyomtatna a NASA
Háromdimenziós nyomtatóval oldaná meg az Amerikai Űrkutatási...
-
Egymillió dollárért kelt el a Tolvajtempó Eleanorja
A filmes autók közül az egyik legismertebb mindenképpen Eleanor,...
Ha már minket kiolvastál
-
A Toyota a legértékesebb márka
2013-05-22 17:30:42 -
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
2013-05-22 17:00:55 -
Bombaformában a forint
2013-05-22 15:51:55 -
10+1 jó dolog, ami elúszott a válság miatt
2013-05-22 15:17:26 -
Az aranyozott iPad a kedves vendégnek
2013-05-22 14:30:00 -
Nem viccel a Lumia 928 kamerája
2013-05-22 13:00:00



