hirdetés

Az ördöggel cimborál az Apple?

Nagy Balázs András - 2011. december 13. | 08:00 Apple mobil tények

Szabadalmak nem létező címre bejegyzett cégeken át történő lepasszolása: az Apple úgy tűnik titokban a lehető legrosszabbakkal állna össze ellenfelei ellen.

Ugyan a szabadalmi rendszert eredetileg a találmányok, újítások védelmére találták ki, nagyon könnyen arra is használható, hogy valós munka nélkül pénzhez jussunk, avagy ellehetetlenítsük a piaci versenyt. Előbbire legjobb példa a „trollok” működése, akik általánosan megfogalmazott, minél több dologra ráhúzható gumibeadványokat gyártanak, (természetesen bármiféle gyakorlati felhasználásuk nélkül,) majd ezek alapján beperlik a valódi termékeket előállító tisztességes fejlesztőket, cégeket.

Mondanom sem kell, hogy a mobilipar nagy cégei emiatt nincsenek túl jó viszonyban az ilyen ingyenélő cégekkel. Most mindezek ellenére az Apple egy tucatnyi szabadalmát átjátszotta egy szabadalmi troll cégnek, egy nem létező címre bejegyzett fedőcégen keresztül.

A kérdéses fedőcég mögött a Digitude áll, amely a hónap elején kezdte meg jogi háborúját a Nokia, a RIM, a Motorola, a HTC, az LG, a Samsung, a Sony és az Amazon ellen. Egy nagy cég maradt csak ki: az Apple, amely november végéig birtokolt két, a támadásban most használt szabadalmat.

Kérdéses, hogy miért is adta át a szabadalmakat az Apple. Esetleg a Digitude csupán a felbérelt jogi verőember szerepét tölti be, hogy a várható negatív indulatok ne az Apple háza táján csapódjanak le? Furcsa lenne, hiszen plusz néhány per már nem oszt, nem szoroz: az Apple eddig is hasonló pereket indított, pikkelnek rá már elegen. Igaz, a Digitude megtehette azt, amit az Apple nem: december negyedikén bezárta honlapját.

Talán egy peren kívüli, előzetes megegyezés alapján, mivel nem látott esélyt a nyerésre, vagy a gyors lerendezésre? Ez esetben viszont furcsa, hogy pont az Apple nem tudott kiharcolni egy jobb megállapodást. Az elektronikus szabadságért küzdő Electronic Frontier Foundation szerint – és ezzel mélységesen egyetértünk – egyszerűen szörnyű lenne, ha bebizonyosodna: az Apple szabadalmakat adott át egy szabadalmi troll cégnek.

Ahogyan azt az Ars Technica is nemrég megjegyezte, az Apple látszólag kissé inkonzisztens módon bánik szabadalmaival és egyéb szellemi termékeivel. Amennyiben például versenytársainak hátránya, vagy saját magának előnye származik belőle, azonnal a szabad, nyílt szabványokat hirdeti. Emellett azonban, mint arra az Opera készítői nemrég felhívták a figyelmet, az Apple szabadalmait arra is használja, hogy az internet szabványaiért felelős W3C munkáját gátolja, lassítsa. A jelenlegi helyzet is kísértetiesen hasonlít ehhez: az Apple ugyan ellenzi a trollok működését, amennyiben azok például az iOS programok alkotóit zaklatják, azonban nem retten meg attól, hogy pont őket segítse, ha ezzel borsot törhet a többiek orra alá.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Az ördöggel cimborál az Apple?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Tommmysun
    2011 / 12 / 15 (16:25)válasz erre

    Azért maradjunk annyiban, hogy nem kicsit szűk látókörű a banda :S! Nyomathatjátok egymásnak, hogy le van sz@rva az Androidos, meg menjen a fenébe az Almás, mert aki iPhont akar az úgyis azt vesz, aki meg Androidot az meg mást vesz és milyen jó nekünk, mert kit érdekel mit nyúzzák egymást a nagyok, nekünk így is ontják a sok okos telefont. Jah.... Csak elfelejtitek, hogy ezek a dolgok is a kedves vásárlón (azaz rajtunk) csapódnak le. Pl azért, mert lehet fele ennyibe kerülne egy okostelefon, ha nem kéne még azért is licenszt fizetni, mert kocka formájú és nem kerek és akkor talán maradna pénz a telóra is meg a csajokra is. Meg kíváncsi lennék arra, hogy mit szólnátok ahhoz, hogy pl a "télapó" nem tud nektek telefont hozni karácsonyra mert valamelyik idióta konkurens gyártó leszedette bírósági végzés alapján a kedvenc telótokat az üzletek polcairól. Vagy pl bele lehetne gondolni, hol tartanának az okostelefonok fejlesztései, ha nem a jogi hercehurcával, meg az idiótábbnál is idiótább szabadalmak kikerülgetésével kéne foglalkoznia a fejlesztőknek pl. ;)...... egyszer majd ilyeneket is gondoljon végig az aki, azt mondja kit érdekel mit nyúzzák egymást a nagy cégek ;).

  2. tarsijanos
    2011 / 12 / 15 (06:13)válasz erre

    Ez a cikk most engem szíven ütött... gyorsan el is határoztam két fröccs között: ezután nem veszek Apple terméket! (azt mégse merem leírni, hogy "szemét aple", mert tarsijános rám ereszti a trolljait)

    :)

  3. farkzoli
    2011 / 12 / 15 (00:51)válasz erre

    Ez a cikk most engem szíven ütött... gyorsan el is határoztam két fröccs között: ezután nem veszek Apple terméket! (azt mégse merem leírni, hogy "szemét aple", mert tarsijános rám ereszti a trolljait)

  4. ptomcat76
    2011 / 12 / 14 (08:56)válasz erre

    Az Apple annyi mindent ellopott már (kezdve a Xerox grarfikus oprendszerétől kezdve), hogy lassan könyvet telítene be :) Agresszív hozzáállása a piachoz ("eltiprom az Androidot..." hozzászólásokkal) egyre több ember szemében válik elfogadhatatlanná, persze ha még igaz lenne, vagy sikerülne, akkor aszondom, megérte. Ezzel szemben az Android erősen nő, kezdetben a Symbiant, majd a BB-t fogja lenyomni, de erre sorsra jut az almácska is idővel...ezt saccolom, majd visszatérünk rá 2 év múlva...aztán nézhetjük a százalékokat :) :) Azt hiszi, megváltja a világot (lásd saját mobilhálózat kiépítése áámerikában, ami nem épül a CDMA sem a GSM rendszerre), oszt kiderül, hogy biza bukta az egész..nem megy. meglátjuk... Senki nem mondta, hogy az Apple termékei rosszak, nekem a hozzáállással vannak gondjaim...
    Apple hozzáállásával mi gondod van? Talán az innováció,a felhasználóbarátság, az értékteremtés, a design?

  5. tarsijanos
    2011 / 12 / 14 (06:17)válasz erre

    Én úgy gondolom, hogy egyik gyártót sem kell félteni, mindegyik megtesz mindent, hogy a másik orra alá fingjon ez kétségtelen. Így is volt és így is lesz. Akinek Alma kell az úgyis azt fog venni akár mit tesz lop/hazudik/erőszakol/gyilkol/üt/vág/zúz/kémeket küld/androidnak beszól. Aki meg androidot akar venni az meg úgyis azt fog venni és az is letolja magasról, hogy éppen mondjuk a Samu lop/hazudik/erőszakol/gyilkol/üt/vág/zúz/kémeket küld/ios - nek beszól. A lényeg, hogy legalább van választék és kész, ahhoz képest ami pár évvel ezelőtt is volt most azért arany életünk van mármint ami az okos telókat illeti és ebben tényleg volt szerepe az Apple - nak akárki akármit mondd. Én épp most szeretnék már végre összegyűjteni egy nyamvadt Samu Note - ra de a csajok mindig elviszik a lóvémat :D szerintem ezzel kéne foglalkozni, mármint, megnevelni a csajokat, hogy ne legyenek ennyire pénzéhesek :D:D:D
    Szemét csajok! :)

  6. electro123
    2011 / 12 / 14 (00:36)válasz erre

  7. wyx
    2011 / 12 / 13 (22:46)válasz erre

    Az Apple annyi mindent ellopott már (kezdve a Xerox grarfikus oprendszerétől kezdve), hogy lassan könyvet telítene be :) Agresszív hozzáállása a piachoz ("eltiprom az Androidot..." hozzászólásokkal) egyre több ember szemében válik elfogadhatatlanná, persze ha még igaz lenne, vagy sikerülne, akkor aszondom, megérte. Ezzel szemben az Android erősen nő, kezdetben a Symbiant, majd a BB-t fogja lenyomni, de erre sorsra jut az almácska is idővel...ezt saccolom, majd visszatérünk rá 2 év múlva...aztán nézhetjük a százalékokat :) :) Azt hiszi, megváltja a világot (lásd saját mobilhálózat kiépítése áámerikában, ami nem épül a CDMA sem a GSM rendszerre), oszt kiderül, hogy biza bukta az egész..nem megy. meglátjuk... Senki nem mondta, hogy az Apple termékei rosszak, nekem a hozzáállással vannak gondjaim...

  8. tarsijanos
    2011 / 12 / 13 (16:48)válasz erre

    Hát ez az, amiért el fog bukni hosszútávon az almácska. A hozzáállása a piachoz, meg a versenyhez.
    Akkor wyx Te nem fogsz venni almás cuccot mi? Szegény Apple! :D:D:D Egyet kéne megértened, meg a többieknek is. Egy olyan ember, aki szereti az Apple által készített termékeket magasról lesz@rja ki/kit perel. Ez csak titeket érdekel. Én használom, elégedett vagyok velük és mosolygok rajtatok, hogy Nektek ez a legnagyobb problémátok a céggel kapcsolatban. :D Talán ha nem csak beszélnétek róla, hanem ki is próbálnátok, akkor más lenne a véleményetek. És továbbra is azt mondom: Ha az Apple-nek van szabadalma ami jogos, akkor azt védje is meg. Ha az a szabadalma, hogy téglalap alakú érintős cuccot más nem gyárthat, akkor pereljen is, ha meglát másnál ilyet. Nem az Apple a csúnya, ha így le tudta védeni ezeket a szabadalmakat, hanem aki engedte neki levédeni.

  9. tarsijanos
    2011 / 12 / 13 (16:42)válasz erre

    Éljen az Apple! A többiek meg fizessenek a szabadalmakért. Az Artisjus is valami hasonlót csinál, csak arról egy évben 2-3 cikk jelenik meg.
    Látod, látod, megint zöldet beszélsz.... a technetes piaci főelemző, emese, megmondta, hogy a cég elbukik. a részvényeik erre azonnal több százalékpontot estek...itt a vég. a vezető közgazdászok is bőszen írják át a piacról és a versenyről szóló tanagyagokat (persze kizárólag számszung note hiperszuperatom okostelefonon jegyzetelve) a nudli ennek hatására még vásárol ibm és motorola részvényeket, hogy így tudja támogatni pl. a htc-t, hogy könnyebben indíthasson pereket az apple ellen. persze ez angyali tevékenység, hiszen ezek a cégek mind non-profit vállalkozások, amik kizárólag az droidfan júzerek karitatív megsegítésével foglalkoznak. Arról megint nem szól a fáma, hogy az egekig hozsanázott számszung és pl. az LG már régóta megállapodást kötött az Intellectual Ventures nevű ugyancsak patent troll céggel (2010-ben) csak akkor ez a kutyát sem érdekelte....
    :D

  10. tmabati
    2011 / 12 / 13 (15:19)válasz erre

  11. wyx
    2011 / 12 / 13 (14:03)válasz erre

    Hát ez az, amiért el fog bukni hosszútávon az almácska. A hozzáállása a piachoz, meg a versenyhez.

  12. lmichele
    2011 / 12 / 13 (12:31)válasz erre

    Éljen az Apple! A többiek meg fizessenek a szabadalmakért. Az Artisjus is valami hasonlót csinál, csak arról egy évben 2-3 cikk jelenik meg.
    Apple kap... be

  13. tarsijanos
    2011 / 12 / 13 (09:23)válasz erre

    Éljen az Apple! A többiek meg fizessenek a szabadalmakért. Az Artisjus is valami hasonlót csinál, csak arról egy évben 2-3 cikk jelenik meg.

  14. ptomcat76
    2011 / 12 / 13 (09:10)válasz erre

    Ha ez igaz, akkor felköpök és aláállok, pedig lelkes Apple párti vagyok! A cégeknek termék fejlesztéssel kellene foglalkozniuk, nem pedig jogi faszakodással! Ebből nekem az jön le, hogy ez a szabadalmi rendszer úgy kaki, ahogy van!

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize