87 milliárdos bírságot fizetnek a kartellező kijelzőgyártók
A Sharp, a Samsung, a Chimei Innolux az LG és négy másik gyártó összesen 87 milliárd forintot fizet, bár azt még mindig nem ismerték el, hogy összejátszottak volna.
Összesen $388 milliót, azaz 87 milliárdot fizetnek az árkartellel vádolt kijelzőgyártók a per lezárása érdekében. Ennek ellenére egyikük sem ismeri el a vádakat. A Sharp, a legnagyobb japán gyártó $105 milliót fizet, a világ legnagyobb tévégyártója, a Samsung $82,7 milliót, a legnagyobb tajvani gyűr, a Chimei Innolux $78 milliót, míg az LG $70 milliót. Azt természetesen senki nem tudja, hogy mekkora extra profitot könyvelhettek el a cégek.
Korábban a Sharp és az LG $585 milliós büntetést kapott hasonló vádak alapján, és a Chunghawa Picture Tubes, az LG valamint a Sharp bűnösnek vallották magukat. Azt a pert azonban az amerikai hatóságok indították, míg ezt a fogyasztók.

A mostani, 2007-ben kezdődött per szerint a gyártók 1999 és 2006 között összejátszottak az árak felhajtása érdekében. Ugyan a vádakat tagadják a cégek, de a jelek szerint készek a megegyezésre. A bíróság még októberben engedélyezett nyolc megállapodást, és a végső döntés december 19-re várható.
Ezt olvastad már?
Itt az olcsó kétmagos Samsung Galaxy
Hozzászólások a(z) "87 milliárdos bírságot fizetnek a kartellező kijelzőgyártók" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC One...
- 155 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



