Botrány: kalózkodásért perlik a jogvédőket
A jelek szerint a jogvédőket is csak akkor érdekli igazán a művészek jussa, ha abból jókora szeletet hasíthatnak maguknak. Egyébként még rosszabbak is az átlagos kalózoknál.
Amennyiben bárki más próbálna kiadni egy DVD-t jogsértő tartalommal, a jogvédők azonnal ugranának, felemlegetnék a szegény, szerencsétlen, az ilyen esetek miatt koplalni kényszerülő alkotókat, és rögtön követelnék az elmaradt jogdíj kifizetését, a kárpótlást. Amikor azonban ők maguk kerülik meg a jogdíj kifizetését, az engedély kérést, fülük botját sem mozdítják. Elvégre ők a „behajtók”, a felderítők; mégis ki hajtana be rajtuk?
Ez történt meg nemrég Hollandiában. Az egyik helyi jogvédő szervezet korábban megegyezett Melchior Rietveldt zenésszel, hogy egy filmfesztiválra tervezett figyelemfelkeltő reklámhoz készítsen egy zenét. Ezért ki is fizették jussát, azonban a szervezet nem állt meg itt. A reklám olyan jóra sikeredett, hogy „több tízmillió” holland műsoros DVD-re rakatták fel kalózellenes figyelmeztetésként. Két fontos dolgot azonban elfelejtettek: ezért akár egy fillért is fizetni, vagy legalább a szerző hozzájárulását kérni.

Ehelyett Rietveldt egy Harry Potter DVD-n hallotta viszont jogtalanul felhasznált alkotását, és amikor az elmaradt jogdíját – mintegy egymillió eurót – követelte a szervezettől, azok évekig fülük botját sem mozdították.
Amikor azonban megmozdult a szervezet, az botrányt eredményezett. Tőrtént ugyanis, hogy a szerzői jogdíjakért felelős Buma / Stemra csoport vezetőségi tagja, Jochem Gerrits felajánlotta segítségét. No nem ingyen, hanem – nem elírás – háromszázezer euróért (pontosabban a végösszeg 33%-áért) cserébe. Elvégre őméltóságának nagy befolyása van a csoportra, megemlítheti az ügyet az üléseken is, és ez bizony sokba kerül. Mikor a szerző megkérdezte, hogy mégis miért kéne neki ennyit keresnie az ő ügyén, Gerrits nyugodt hangon közölte, hogy mert ezért cserébe 660 000 eurója lenne, a jelenlegi zéró helyett.
Később persze már mentegetőzött, mondván félreértették, azonban pechjére a felháborodott művész nem egyedül ült a vonal másik felén, hanem a sajtó hangfelvételt készítő munkatársaival. Kollégái mára már teljesen elhatárolódtak tőle, egykori társai a korrupt, maffiához hasonlatos módszer hallatán elképedtek, míg a politikusok nagyobb átlátszóságot követelnek a jogdíjakkal foglalkozó szervezet kapcsán.
Ezt olvastad már?
Kirabolta a megtalálót az elveszett iPhone tulajdonosa
Hozzászólások a(z) "Botrány: kalózkodásért perlik a jogvédőket" című cikkhez

Hello Nagi! Szép kis történetet rittyentettek, nem semmi. Ennyit a "jog(díj)védelemről...! :evil:
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC One...
- 155 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



