hirdetés

Falon is átlátó bio-szenzort fejleszt az amerikai hadügy

Nagy Balázs András - 2011. november 22. | 15:00 kütyü Tudomány

Rejtőzz akár egy vastag téglafal mögé, a hatóságok nemsokára akkor is megmondják, hogy épp hova is bújtál, valamint mennyire is vagy ideges.

Távolsági biometria: a DARPA (akiknek többek közt az internet korai változatát is köszönhetjük, plusz megannyi más hasonlóan nagy dolgot) új programjának célja olyan szenzor kifejlesztése, amely segítségével észrevehetnék a fal mögött rejtőző embereket is.


A program két korábbi projektet egyesít: a Pentagon falon átlátó RadarScope-ját a 2009-es életjelek után kutató LifeReader-rel. Ugyan a katonaság már most több olyan eszközt is használ, amelyek a katonák számára beláthatatlan térségekbe engednek betekintést, azonban a mai technológiák maximum nyolc méteres hatótávolsággal rendelkeznek, és a sűrűn lakott térségekben jelentősen lecsökken pontosságuk.


A DARPA új programjának célja, hogy a hatótávot tíz méternél is feljebb tornásszák, és a vastagabb akadályokon keresztül kapott képeket élesebbé tegyék.  Emellett azonban azt is szeretnék elérni, hogy a szerkezet a rejtőzködőket EKG alapján azonosítsa és nyilvántartsa. A szervezet szerint akár tíz ember helyzetét is képes lenne a kütyü behatárolni, amely a hadműveleteken kívül többek közt a katasztrófák utáni mentéseket is jelentősen megkönnyítené.

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

A 100 legjobb zene a YouTube-on

Hozzászólások a(z) "Falon is átlátó bio-szenzort fejleszt az amerikai hadügy" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize