Androidos ízesítésű vattacukor
Az androidos verziók édesség neve után már nem lehet meglepő, hogy vicces nevekkel érkeznek a vicces és furcsa androidos készülékek.
Az FXI Tech Cotton Candy kódnevű furcsasága amilyen kicsi, annyira sokra lehet képes. Nem mobilról van szó, hiszen a magyarra lefordítva „vattacukor” elnevezésű kütyü első ránézésre nem más, mint egy nagyobbacska (nyolc centis) pendrive.
Azonban ebben a tenyérben is elrejthető csomagban igencsak erős hardver lapul: a Samsung Galaxy SII-ben található Exynos 4210-hez nagyon hasonlatos, 1,2Ghz-en futó, kétmagos Cortex-A9, az ARM Mali-400 GPU-val és egy gigabájtnyi memóriával párosítva. Emellett a készülék az USB mellett egy HDMI kimenettel is rendelkezik, és nem maradt ki belőle a microSD olvasó, illetve a WiFi és a Bluetooth sem.

Hála az erős processzornak, a Cotton Candy képes 1080p képet megjeleníteni a HDMI kimenetére dugott kijelzőn. Leginkább társ-készüléknek szánják, azaz például WiFi-n keresztül történő médialejátszásra. A kis készülék egy kis virtualizációs trükk segítségével akár az USB-n hozzá csatlakoztatott laptop kijelzőjén is képes megjeleníteni nagyfelbontású videót, képet. Ahogyan az a sajtóanyagon látszik, akár androidos Angry Birds-öt is játszhatunk laptopunkon, ha nem tetszene a Chrome böngésző boltjában elérhető változat.

A készülék megjelenése azonban sajnos meglehetősen távolra esik: a gyártó 2012 ünnepi szezonjára ígéri, azonban legalább nem lesz túl drága: mindössze $200-t kell majd érte fizetni, és Android mellett akár Ubuntu-t is telepíthetünk rá.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Androidos ízesítésű vattacukor" című cikkhez
Táviránytótól függ... illetve... rá kell kötni egy infra érzékelőt / extra távirányítót.
És a távirányító gombjaival működni is fog? Vagy lesz egy androidos tévéd, amit nem tudsz kezelni?
Rádugod tévére, mediapc. Rádugod a netbookra, máris nézhetnél akár bluray minőségben filmeket. Ha pedig egy arduinora is rá lehet kötni, akkor kb bármire, amit kitalálsz, a redőny távirányításától a netről húzott időjárás előrejelzés alapján öntöző locsolórendszerig.
És ez mire lesz jó?
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 72 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



