Folyamatosan esik a Google+ népszerűsége
Egykoron a Facebook méltó kihívójának tartották, most azonban lassan. De biztos ütemben veszti felhasználóit a Google saját közösségi oldala.
Ugyan az első hetek alatt több tízmillióval nőtt a felhasználók száma – mi is kiosztottunk több száz meghívót – azonban az LA Times birtokába jutott adatok szerint a Google saját közösségi hálózata mostanában már inkább csak csökkenő látogatói számokról számolhat be.
Az újságnak nyilatkozó Hitwise szerint az elindítása óta eltelt 21 hétből 11 alatt esett a Google+ látogatottsága. Az oldal hetente 10-20 százalékos zuhanást is produkált, miközben a Google tovább próbálja titkolni a pontos adatokat. Mivel a szolgáltatás szeptemberben nyílt meg mindenki előtt, az oldal legjobb hetét is szeptemberben regisztrálták.
A Hitwise szerint azon a nevezetes héten a napi egymillióról tizenötre ugrott a bejelentkezők száma, és ez a mobilos illetve az épp a Google weblapjain felül létrehozott értesítőt használó felhasználókat még nem foglalja magában. Azonban a napi 15 millióról már csak lefelé vezetett az út: a Hitwiser szerint ugyanis ma már csak mintegy 6.8 millió rendszeres (amerikai) felhasználója van a közösségi oldalnak, amely nagyjából ötven százalékos esést jelent. No persze mit várhatunk, ha még a Google saját vezetői sem használják a szolgáltatást?
A Google azonban folyamatosan fejleszti az oldalt új funkciókkal, és nemrég elindította például a cégek előtt is a regisztrálás lehetőségét, így aztán a látogatók száma az előző heti 25%-os esést követően öt százalékot javult. Emellett az egyre sokasodó integrált szolgáltatások – mint például a nemrég közösségi funkciókkal is frissített Music – ha lassan is, de egyre több felhasználót köthetnek be a rendszerbe, akiknek talán idővel kényelmesebb lesz a Google+-ra (is) áthívni barátaikat, mint Facebook-ra is kitenni tartalmaikat.
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "Folyamatosan esik a Google+ népszerűsége" című cikkhez

Nem tudom, h. ez "mennyibe kerül" a guglinak, v. mennyit hoz a konyhára, mindenesetre user szempontból egész kellemes kis szösszenet. :) (Elsősorban ugye nagyjából hasonló jellegű érdeklődésre számot tartó információk kerülnek megosztásra..., így éppenséggel hosszú életű is lehet.)

Larry Page már aktívabban használja a plust, mint Zuckerberg a fb-t. Ettől függetlenül tény, hogy nem sikerült áthívni egy kritikus tömeget és későn kezdték el a szolgáltatásokat integrálni. Nagy csoda kéne hozzá, hogy a Facebook meglehessen, de még a twitterre sincs sok esély, pedig annál minden tekintetben jobb...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 72 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



