Betiltották az iPhone-t, iPad-ot is?
Óriási malőr: az Apple jogi képviselője nem jelent meg a tárgyaláson, így aztán ott igazat adtak a Motorola keresetének – aki mostantól megtilthatja az Apple-nek termékei értékesítését.
Ciki, de úgy fest, legalább részben saját bőrén kénytelen érezni az Apple a Samsung elleni támadásait: mivel ugyanis pénteken nem jelentek meg egy tárgyaláson, a bíró a Motorola javára döntött.
A döntés értelmében az Apple Inc nem hozhat forgalomba a Motorola két szabadalmát sértő termékeit (ugyan nincsenek megnevezve, de ez minden bizonnyal az iPhone és az iPad), ellenkező esetben negyedmillió eurós bírságra számíthat.
Az eset furcsasága, hogy a döntés a helyi alvállalatot, az Apple GmbH-t nem említi, vélhetően azért, mert az ellen külön per folyik. Egy német szabadalmi ügyekkel foglalkozó elemző szerint azonban a döntés az Apple Inc leányvállalatai ellen is érvényesíthető, így a helyi GmbH ellen is, és így csak a független beszállítók, külsős cégek boltjaiban árulhatnák a kérdéses kütyüket. Ezzel szemben a helyi Vodafone kirendeltség szerint a tiltás csak az amerikai cégre érvényes, míg mások arra figyelmeztetnek, hogy a Motorola is könnyen egy európai trösztellenes vizsgálat elé nézhet, amennyiben kitiltásra játszik szabadalmaival, hasonlóan a Samsunghoz.
Az Apple mindenesetre nyugodtnak látszik nyilatkozata alapján: „ez csupán egy ügyrendi probléma, és semmilyen kihatással nincs az eset megalapozottságát illetően. Jelenleg nem befolyásolja a németországi üzletkötési illetve értékesítési képességünket.” Itt az utolsó mondat a legfontosabb: a cégnek ugyanis egy-két héten belül fellebbeznie és bizonyítania kell álláspontját, különben gépek nélkül maradhatnak az Apple boltok.
Ezt olvastad már?
Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
Hozzászólások a(z) "Betiltották az iPhone-t, iPad-ot is?" című cikkhez
Ez az oldal szerint igazad van , De ki tudja ki üzemelteti azt az oldalt ? meg hogy valós adatok vannak e odaírva ?? stb ki a legnagyobb beszállító az Apple-nek ?? a Samsung . Amúgy nem hiszem hogy a Samsung a semmiért megy perre, ha nem biztos a dolgában...Ez az "oldal" szokta szétszedni elsőként szinte az összes mobilt. Nem gondolom, hogy bárki felé is el lenne kötelezve. Ezek ugyanis tények. Ha Samsung alkatrész lenne benne, nem Photoshop-olják csak azért, hogy Téged bosszantsanak. Már leszakadt a Samsung alkatrészekről az Apple és nem a Sasmung perelete most az Apple-t, hanem fordítva, mert gyakorlatilag a dobozolástól a készülékekig mindent lemásolt a Samsung. És ha kicsit követnéd a dolgokat, akkor nem írnál ilyen hát hogy finoman fogalmazzak butus dolgokat.Nem gondolom hogy a Samsung nem tudná hogy mit keres ... És szoktam követni a dolgokat , de legyen igazad :) üdv .
Ez az oldal szerint igazad van , De ki tudja ki üzemelteti azt az oldalt ? meg hogy valós adatok vannak e odaírva ?? stb ki a legnagyobb beszállító az Apple-nek ?? a Samsung . Amúgy nem hiszem hogy a Samsung a semmiért megy perre, ha nem biztos a dolgában...Ez az "oldal" szokta szétszedni elsőként szinte az összes mobilt. Nem gondolom, hogy bárki felé is el lenne kötelezve. Ezek ugyanis tények. Ha Samsung alkatrész lenne benne, nem Photoshop-olják csak azért, hogy Téged bosszantsanak. Már leszakadt a Samsung alkatrészekről az Apple és nem a Sasmung perelete most az Apple-t, hanem fordítva, mert gyakorlatilag a dobozolástól a készülékekig mindent lemásolt a Samsung. És ha kicsit követnéd a dolgokat, akkor nem írnál ilyen hát hogy finoman fogalmazzak butus dolgokat.
Persze .... mint ahogy az előzőben se volt :)A 4S készüléknél légyszi sorold fel, mely alkatrészeket gyártja a Samsung. Kis segítség Neked (van jobboldalt "Next" gombocska) :) http://www.ifixit.com/Teardown/iPhone-4S-Teardown/6610/1Ez az oldal szerint igazad van , De ki tudja ki üzemelteti azt az oldalt ? meg hogy valós adatok vannak e odaírva ?? stb ki a legnagyobb beszállító az Apple-nek ?? a Samsung . Amúgy nem hiszem hogy a Samsung a semmiért megy perre, ha nem biztos a dolgában...
A Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. Link Na ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/"Annak ellenére, hogy az új iPhone 4S-t sokan az előző generáció egy kisebb frissítéseként aposztrofálták, az Apple új okostelefonja folyamatosan dönti meg a korábbi eladási rekordokat. Közben Németországban is rohamosan fogynak az iPhone 4S készletek. A Deutsche Bank elemzője, Chris Whitmore 30 értékesítési pontot vizsgált meg, és az üzletek 85-90%-a állította, hogy naponta kifogynak az iPhone 4S készleteik. Az Apple alkalmazottai arra kérik a vásárlókat, hogy online rendeljék meg a készülékeket, és úgy vegyék át a közeli Apple Store-okban." Éljen az android... :DA Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. LinkNa ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)hát ha evvel érvel majd a számszúng az a korábbi próbálkozásához hasonlóan hatalbas bukás lesz :lol:
Persze .... mint ahogy az előzőben se volt :)A 4S készüléknél légyszi sorold fel, mely alkatrészeket gyártja a Samsung. Kis segítség Neked (van jobboldalt "Next" gombocska) :) http://www.ifixit.com/Teardown/iPhone-4S-Teardown/6610/1
A Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. Link Na ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/"Annak ellenére, hogy az új iPhone 4S-t sokan az előző generáció egy kisebb frissítéseként aposztrofálták, az Apple új okostelefonja folyamatosan dönti meg a korábbi eladási rekordokat. Közben Németországban is rohamosan fogynak az iPhone 4S készletek. A Deutsche Bank elemzője, Chris Whitmore 30 értékesítési pontot vizsgált meg, és az üzletek 85-90%-a állította, hogy naponta kifogynak az iPhone 4S készleteik. Az Apple alkalmazottai arra kérik a vásárlókat, hogy online rendeljék meg a készülékeket, és úgy vegyék át a közeli Apple Store-okban." Éljen az android... :DA Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. LinkNa ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)Persze .... mint ahogy az előzőben se volt :)
A Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. Link Na ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/"Annak ellenére, hogy az új iPhone 4S-t sokan az előző generáció egy kisebb frissítéseként aposztrofálták, az Apple új okostelefonja folyamatosan dönti meg a korábbi eladási rekordokat. Közben Németországban is rohamosan fogynak az iPhone 4S készletek. A Deutsche Bank elemzője, Chris Whitmore 30 értékesítési pontot vizsgált meg, és az üzletek 85-90%-a állította, hogy naponta kifogynak az iPhone 4S készleteik. Az Apple alkalmazottai arra kérik a vásárlókat, hogy online rendeljék meg a készülékeket, és úgy vegyék át a közeli Apple Store-okban." Éljen az android... :DA Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. LinkNa ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)AZ iPhone 4S-ben nincs Samsung alkatrész. :D
Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/"Annak ellenére, hogy az új iPhone 4S-t sokan az előző generáció egy kisebb frissítéseként aposztrofálták, az Apple új okostelefonja folyamatosan dönti meg a korábbi eladási rekordokat. Közben Németországban is rohamosan fogynak az iPhone 4S készletek. A Deutsche Bank elemzője, Chris Whitmore 30 értékesítési pontot vizsgált meg, és az üzletek 85-90%-a állította, hogy naponta kifogynak az iPhone 4S készleteik. Az Apple alkalmazottai arra kérik a vásárlókat, hogy online rendeljék meg a készülékeket, és úgy vegyék át a közeli Apple Store-okban." Éljen az android... :DA Samsung újabb trükköt vet be Ausztráliában az Apple általi támadás visszaverésére, illetve saját ellentámadásában: annak céljából, hogy bebizonyítsák az Apple szabadalomsértését, megpróbálják bekérni az iPhone 4S firmware-ének forráskódját. Szerintük ezzel bizonyítható lenne, hogy az Apple szabadalmaztatott eljárásokkal használja az iPhone 4S a hardvert. Van egy feltevésem, miszerint a Samsung pontosan tudja, hogy mit keres: az iPhone 4S-ben vélhetően nem egy és nem 2 olyan chip van, amit a Samsung szállít, és máshogy nem használható, mint Samsung által szabadalmaztatott eljárásokkal. Link Na ennyit az Iphone 4 s-ről meg a Samsung alkatrészekről ami hajtja :)
Meh, gyorsan meg kellett írnom, mert mehettem a Note-ért. Persze abban maradt a hiba, amin legtöbbet gondolkoztam. Ez van, becsúszik. (...és javítva.) MS megmondta, hogy amíg ott van a .hu, őket nem zavarja. :)
Technet? :DTőlük a Microsoft másolt: www.technet.com. :D
Technet? :DHa ők is verik a mellüket a szabadalmakért ... :D
Technet? :D
Az a baj, hogy nem veszik észre, hogy mennyire nevetségesek is már. Szépen lassan lejáratják magukat. A végén el fognak jutni odáig, hogy már a bulvárlapok is ezzel foglalkoznak és ha ez bekövetkezik, komolytalanná fognak válni és onnan meg már egyenes út visz lefelé. Ez nem csak az Apple-nek szól, hanem mindegyiknek, akik lejáratják magukat.
Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/"Annak ellenére, hogy az új iPhone 4S-t sokan az előző generáció egy kisebb frissítéseként aposztrofálták, az Apple új okostelefonja folyamatosan dönti meg a korábbi eladási rekordokat. Közben Németországban is rohamosan fogynak az iPhone 4S készletek. A Deutsche Bank elemzője, Chris Whitmore 30 értékesítési pontot vizsgált meg, és az üzletek 85-90%-a állította, hogy naponta kifogynak az iPhone 4S készleteik. Az Apple alkalmazottai arra kérik a vásárlókat, hogy online rendeljék meg a készülékeket, és úgy vegyék át a közeli Apple Store-okban." Éljen az android... :D
Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/Néztem ezen az oldalon a hozzászólásokat eme bloghoz. Viccesek... :D Nem is tudtam, hogy van ilyen oldal. :D Igaza is van az Apple-nak. Hulljon a férgese, éljen az Apple! :) Akinek meg savanyú a szőlő (alma), ne vegye/egye. :)
Egy olyan cég aki ilyeneket csinál nem tudok sajnálni : http://andro-id.info/2011/10/31/apple-alma-van-a-logodban-hat-beperelunk-jol/

Most kezdem megérteni, hogy a Google miért vette meg a Motorola egy részét. Csak arra használja, hogy pereljen. Mondjuk másra nem is lehet használni. :) Egyébként: Szemét Apple!

Kapja be az Apple :)

Ezek után mondja valaki, hogy minden rendben van a szabadalmi és egyéb védelmi rendszerekkel. Trollok játékszere ez is.

Muhaha.
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 72 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



