hirdetés

Teleportálás és mobiltelefon - megvalósuló sci-fi technológiák

Balogh Csaba - 2011. november 7. | 08:00 Tudomány

A mobiltelefon még rendben van, no de a lézerfegyver és a teleportálás? Bepillantunk a múltban megálmodott technológiák jelenébe és közeljövőjébe.

A science fiction, azaz tudományos fantasztikumba tartozó műveket sokszor nevetik ki olyanokkal, hogy “áh, teljesen ellentmond minden fizikai törvényszerűségnek”. Aztán ezek a törvényszerűségek időnként megdőlnek, sokszor olyan találmányokat eredményezve, melyek még a sci-fit írók képzeletén is túlnyúlnak. Olyan technológiákat mutatunk, melyek valamikor a sci-fi “fi” részét alkották, mára azonban nagyon is mindennapi “sci” lett belőlük.


Mobiltelefon
Sokáig azt hitték, hogy a mobil gondolata a 20. század első éveiben merült fel. Aztán megtalálták Jules Verne Le Telephone-Photographique (szabadon fordítva: A fotómobil) című, 33 oldalas novelláját. Az 1874-ben írt mű a XXI. századi Párizsban játszódik, az eszköz feltalálójáról szól. A készülék működési elvéről Verne azt írja: egy hordozható eszköz, amellyel fényképeket lehet készíteni/mutogatni, illetve rövid üzenetek továbbítására is képes.

Kirk kapirány kommunikátort használ a Star Trekben

Kirk kapirány kommunikátort használ a Star Trekben


Az első kereskedelmi forgalomba hozott mobiltelefon prototípusát 1973-ban rakta össze a Motorola, azon belül is egy bizonyos Martin Cooper. Ez volt a Motorola DynaTAC, amely végül 1983-ban látott napvilágot. A Star Trek című sci-fi sorozatban ekkor már másfél évtizede használták Kirk kapitányék a kommunikátort. Később a Motorola maga is kijött egy star trekes kommunikátorhoz hasonló formájú telefonnal, ez volt a kagylóhéj formájú Motorola StarTac.

Táblagépek, e-olvasók
Az Apple vs. Samsung szabadalmi perben hozta elő az utóbbi fél az érvet, hogy az első táblagép nem az Apple nevéhez köthető, hiszen az eszköz az Arthur C. Clarke Az őrszem című novelláján alapuló, 2001: Űrodüsszeia című filmben is felbukkant már 1968-ban. És ahogy az alábbi videón is látszik, való igaz. (Bár az Apple vádjai nem elsősorban erről szóltak, hiszen táblagépekkel később is találkozhattunk, néhány éve, csak azok más koncepcióra épültek, mint az új generációt elhozó iPad.)

A tabletek és a Kindle-höz hasonlító e-olvasók közt helyezhető el egyébként a Star Trekben használt kézi gépek java.

Mozgó 3D-s hologram (videó)
“Segítsen Obi-Wan Kenobi, ön az egyetlen reményünk!” A Csillagok háborújából származó, legendás mondat R2D2 közvetítésével hangzott el, aki Leia hercegnő üzenetét tolmácsolta a Jedi mesternek. Leiát 3D-s hologramként vetítette ki a kis robot, és ez a technológia az eredeti trilógiában többször is feltűnik. A 1977-es bemutató után 33 évet kellett várni, hogy megvalósuljon a dolog.

A University of Arizona projekten dolgozó csapatának egyik tagja egyértelműen meg is nevezte az inspirációt: Nasser Peyghambarian a Nature News-nak elárulta, első naptól kezdve Leia hologramja járt a fejében. Az IBM előrejelzése szerint 2015-re ér el oda a mindennapok technológiája, hogy hasonló megoldással bonyolíthatunk majd mobiltelefonálást.

Gondolatolvasó gép (kezdeménye)
Nem kezdem el felsorolni a gondolatolvasó masinákat bemutató sci-fi műveket, van bőven belőlük. Utah egyetemének kutatói azonban tovább is jutottak a regények elolvasásánál és a filmek megnézésénél: képesek voltak az agy felső részére tett mikroelektródák segítségével az agyi jeleket összekötni bizonyos szavakkal. (A kísérletre jelentkező önkéntes azért ment bele ebbe, mert a koponyája tetejének egy részét már betegségének kezelése miatt eltávolították.)

A beszédközponthoz tett mikroelektródák felhelyezése után arra kérték, hogy olvasson fel egy 10 szóból álló listát, majd megismételtették vele, miközben mérték az agyi jeleket. A kísérlet során - az elektródák helyzetétől függően - 76-90 százalékos biztonsággal tudtak bizonyos jeleket bizonyos szavakhoz kapcsolni. A kutatás rövid távon a beszédképtelen betegek helyzetének javítását jelentheti, hiszen gondolataikat vezeték nélküli kapcsolaton egy gépbe (például mobil) továbbítva gépi hang jelezhetné, hogy mit szeretnének. Hosszabb távon pedig mindenki életét kényelmesebbé teheti a technológia, amely egyébként továbbfejlesztve nem kevés veszélyt is rejthet magában (pl. vallatásnál).

Teleportálás
Szintén több scifi sajátja a teleportálás, de legtöbbször talán a már említett Star Trek epizódjaiban tűnik fel. Itt gyakorlatilag teljesen mindennapi helyváltoztatási módként használják, építményen (űrállomáson) belül és űrhajó-bolygó távolságban is.

Kínai tudósoknak már 10 mérföldes, azaz 16 km-nél is nagyobb távolságra sikerült végrehajtaniuk ilyesmit, persze első lépésként nem ember nagyságú (és főleg nem élő) csomaggal. Az 1993-ban papírra vetett, azóta pedig viszonylag gyorsan fejlődő kvantumteleportáció során a változás sebessége (most) nem gyorsabb a fénysebességnél, viszont nem kell hozzá semmiféle vezetékes kapcsolat, vagy rádiójel, semmi ilyesmi.
A kvantumteleportáció megértéséhez szükséges egyik képlet

A kvantumteleportáció megértéséhez szükséges egyik képlet


A kínaiak két, egymástól távol lévő fotonnal dolgozva el tudták érni, hogy amennyiben az egyiket megváltoztatják, megváltozzon a másik is - a teleportált “dolog” tehát maga az információ volt. A jövő nyárra lefoglalt repülőutat tehát még nem célszerű a teleportálásban bízva lemondani, az információcserét azonban hamarosan felgyorsíthatja a technológia.

Lézerfegyver
A lézerfegyver-féleségek  alapvető kellékei a Star Trek (frézer) / Star Wars vonalhoz hasonló sci-fiknek. Jelenleg hadi célokra próbálgatja a dolgot az amerikai Rytheon, elég sikeresen: az 50 kilowatt teljesítményű lézersugárral minden probléma nélkül lelőttek négy harci robotrepülőt. Az emberek szempontjából barátságosabb, a szúnyogokat viszont sokkal rosszabb helyzetbe hozó módon is próbálgatják tudósok. Az Intellectual Ventures Laboratory munkatársai egy szúnyogon demonstrálják a lézersugár hatását.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
sci-fi
Tudomány

Hozzászólások a(z) "Teleportálás és mobiltelefon - megvalósuló sci-fi technológiák" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. mester83
    2011 / 11 / 07 (14:51)válasz erre

    Lézerágyús szúnyog- és egyéb rovarirtó. :D

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize