Börtönbe kerültek a milliárdot lopó kémprogramért felelősök
Börtönre ítélték egy bűnbanda két vezetőjét, miután azok több, mint egymilliárd forintnak megfelelő összeget szívtak le áldozataik bankszámláiról.
Két ukrán férfi volt annak a bűnözői csoportnak a vezetője, amely 2,8 millió angol fontnál, azaz egymilliárd forintnál is több pénzt lopott áldozatai bankszámláiról. A 29 éves Yuriy Konovalenko és a 33 éves Yevhen Kulibaba az angliai Essex városából irányították társaikat, és nemrég bűnösnek vallották magukat csalásra való összeesküvés vádjában, amelyért négy év nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték mindkettejüket.
A két férfi azonban nem egyedül működött: a most felgöngyölített ügy kapcsán összesen tizenhárman kerültek börtönbe. A csoport több száz áldozat online banki azonosítóit szerezte meg – egy trójai kémvírus segítségével – majd számos, a csoport által ellenőrzött számlára utalták a számlákon elérhető egyenleget. Az áldozatok közt magánszemélyek és cégek is voltak, Angliából és Amerikából.

A 2009 szeptembere és 2010 márciusa közt végrehajtott csalássorozat még rosszabbul is végződhetett volna az áldozatoknak, hiszen a bankok 1,4 millió fontnyi, azaz nagyjából félmilliárd forintnyi átutalást megtagadtak. A teljes csoport lefüleléséhez az angliai rendőrség a bankokkal, az FBI ügynökeivel, illetve más, nemzetközi bűnüldözői szervezetekkel fogott össze, a hivatalos közlemény szerint „eleddig példátlanul együttműködés” keretében.
Ezt olvastad már?
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Hozzászólások a(z) "Börtönbe kerültek a milliárdot lopó kémprogramért felelősök" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 72 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



