hirdetés

A mobilok és a táblák tönkreteszik a konzolgyártókat?

Balogh Csaba - 2011. november 2. | 09:00 játék

A mobilok és táblák, azokon belül főleg az iOS miatt egyre kevesebben vesznek dedikált konzolt játékra.

Ki szeretne 10-11 ezer forintért megvenni egy dobozos játékot, mikor egy közel (!) hasonló élményhez juthat maximum 1-2 ezerért is? Sőt: ki szeretne külön kézi játékgépre költeni, mikor egy jóféle androidos mobilt, egy iPhone-t vagy egy iPadet vásárolva nem is csak játékra kap gépet, hanem például telefonálásra is?

A válasz éppen nem a senki, de azt már biztosan megállapíthatjuk, hogy egyre kevesebben. Bár a Nintendo már korábban előjelezte, hogy baj van, de kiderült, hogy a vártnál is nagyobb: a japán cég bevétele az idei év első felében 2.84 milliárd dollárra csökkent (az egy évvel korábbi 4.78-hoz képest ez jelentős esés), a profit meg annyira kicsit, hogy egyenesen veszteség, abból is 925.4 millió dolláros.

Az eladási adatok alapján a cég mindkét gépe a Wii és a DS is életciklusa végén tart. A Wii utódjaként csak jövő év őszére jön meg a már beharangozott Wii U. A DS-ből viszont idén már kijött a 3DS, nyáron az árát is jelentősen csökkentették, mindez azonban, úgy tűnik, semmire nem elég az egyre komolyabb játékokat jóval olcsóbban produkáló mobilos platformokkal szemben.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "A mobilok és a táblák tönkreteszik a konzolgyártókat?" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. oromis
    2011 / 11 / 02 (11:51)válasz erre

    Konzolgyártók alatt ugye a kézi konzolokat vesszük? Csak mert azt már végképp nem látom, hogy egy iPhone/iPad miben tudna ellenfele lenni egy PS3-nak mondjuk. Azt meg már hosszú ideje sejteni, hogy a PSP/DS csak a hardcore játékosok rétegigénye lesz. A Microsoft is ezért dönthetett úgy, hogy a XLive-ot beépíti a WP7-be.
    Ha van egy jó táblád, kikötöd HDMI-vel a HD-s TV-re, dugsz rá egy PS3 vagy XBOX kontrollert és már tolod is a játékot, de természetesen magaddal is viheted és tolhatod 10 collon a buszon ugyanazt, mint 150cm-es TV-n otthon. Azért már elég jó játékok vannak androidra. Én pl. most ezzel játszom: http://www.youtube.com/watch?v=YhA0cbu1BxI

  2. leviske
    2011 / 11 / 02 (09:36)válasz erre

    Konzolgyártók alatt ugye a kézi konzolokat vesszük? Csak mert azt már végképp nem látom, hogy egy iPhone/iPad miben tudna ellenfele lenni egy PS3-nak mondjuk. Azt meg már hosszú ideje sejteni, hogy a PSP/DS csak a hardcore játékosok rétegigénye lesz. A Microsoft is ezért dönthetett úgy, hogy a XLive-ot beépíti a WP7-be.

  3. Spider
    2011 / 11 / 02 (09:05)válasz erre

    Én pl. szívesebben eljátszanék az Xbox-al, mint az iphone-ommal, de tény, nem vennék játékot 5.000.-nél drágábban...

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize