hirdetés

Elkerülhetetlen a globális hiány

Nagy Balázs András - 2011. október 27. | 14:00 laptop megapixel tények

A Gartner piackutató szerint az egész világ fogja nemsokára nyögni a Thaiföldet sújtó, egyre rosszabbodó árvíz következményeit.

Bangkok nemsokára teljesen víz alá kerülhet, és ezzel csatlakozna több high-tech konszern – például a Sony, Nikon, Canon, TDK – már vízzel elöntött, így részben vagy egészben „menthetetlen” gyáraihoz. Mint ismeretes, a kis országban szinte egymást érik a technológiai cégek gyárai, így a telephelyeken megtalálható többek közt a Honda, Toyota, Western Digital és a Seagate is.


Az áradás hatására a gyárak leállásra kényszerültek, egyesek azért, mert víz alá kerültek, míg mások azért, mivel az áradások által tönkretett közlekedés miatt sem az alapanyagok, sem a munkások nem voltak képesek bejárni dolgozni.


A cégek egyre másra zárják be, telepítik át a gyáraikat. Hétfőn például a Toshiba jelentette be, hogy hosszabb távon is lemond a víz alá került merevlemezgyártó részlegéről, míg a Sony például már meg is kezdte a még menthető gyártósorok, készülékek kimentését. A japán konszern ugyanis itt gyártotta többek közt az egész NEX palettáját, és több átlátszó tükrös dSLR gépét is. A Nikon is bajban van, hiszen itt gyártotta objektíveinek egy részét, valamint az APS-C szenzoros gépeket is, amely a tükörreflexeseinek kilencven százalékát teszi ki.


A Toshiba mellett a Western Digital (WD) és a Seagate helyi merevlemez gyárai is leállásra kényszerültek. A gyártók szerint valószínű, hogy idén – a csökkentett globális gyártási kapacitás miatt – a merevlemezek piacán hiány alakulhat ki, illetve áremelkedés jöhet, amely egészen 2012 első negyedévéig fog tartani. A WD - akit különösen kellemetlenül érintett az áradás, mivel kapacitása 60%-át nyújtották a thai gyárak – számára a kár helyreállítása ennél tovább is el fog tartani. A merevlemezek ellátása körüli probléma azonban kihatással lehet például a laptopok gyártására is.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Elkerülhetetlen a globális hiány" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. nagi
    2011 / 10 / 27 (17:56)válasz erre

    Nemsokára pedig búvárparadicsom lesz belőle. (Asszem elnéztem a térképet... nagyon :D )

  2. mester83
    2011 / 10 / 27 (15:40)válasz erre

    Hát van pár szigete, úgy tudom, de most, hogy ennyi áradás van ott, most már az. :D

  3. ChuckNorris
    2011 / 10 / 27 (15:34)válasz erre

    Thaiföld mióta sziget? :)

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize