Élet a Facebookon túl - érdekes közösségi oldalak
Szétnéztünk a Facebookon kívüli közösségépítő oldalak terén. Olyat is találtunk, amelyik hirdetési bevételét megosztja a felhasználókkal.
A Facebook dominanciája egyelőre nincs veszélyben, de érdekes próbálkozásokban nincs hiány. Ezek sok esetben egyáltalán nem is vetélytársként lépnek fel, hiszen egy-egy téma köré specializálódnak.
Egy közösségi oldal, amelyik fizet a tagoknak
Kezdjük egy általános oldallal, ami felfogásában hasonlít a Facebookhoz. Első ránézésre semmi igazán különleges nincs a Chime.In nevű és című, most induló közösségi oldal koncepciójában. Linkeket, képeket, videókat és szöveges tartalmat oszthatunk meg ismerőseinkkel. Bár ez utóbbi esetében van egy 200 karakteres határ, de azért ez kevés a különlegességhez, főleg úgy, hogy van már nekünk egy ilyesmink, a 140 karakteres limittel dolgozó Twitter.

Az oldal sikerét nagyban befolyásolja a felhasználói bázis mérete, hiszen sok adatlapra lehet igazán nagyobb kampányokat szervezni. Kérdés, hogy mennyire lesz csábító a felhasználóknak ez a koncepció - más különlegesség ugyanis nem nagyon látszik egyelőre a facebookos és twitteres kontóval is használható oldalon.
Zene mint közösségösszetartó erő
A “bejelöllek, mert ismerlek” mellett/helyett inkább a “bejelöllek, mert a zenei ízlésed alapján ismerni szeretnélek” jelmondat mentén működik a Last.fm. Az oldalon egymás ismerősnek jelölése mellett eseményeket (koncerteket, bulikat) hozhatunk létre, vagy egy már meglévőnél jelezhetjük részvételünket. Ha nem a webes felületen szeretnénk éppen zenét hallgatni, hanem laptopunkon, mobilunkon vagy éppen iPodunkon tesszük ezt, akkor a zenelejátszó appokba beépülő trackerek segítenek abban, hogy a Last.fm rögzíthesse a lejátszásainkat.

Könyvek és olvasás
A Moly.hu a saját területén itthon egyedülállónak számító könyves közösségi oldal, 2009 januárjában indult. A fejlesztő korábbi nyilatkozata szerint “itt nincsenek se kiadási adatok, se ISBN-szám, se egyéb katalóguscédulára való kellék. Csupán szerző és cím, néha még azok is pontatlanul”. A Moly célja ugyanis nem a könyvek pontos leltározása, hanem az, hogy az olvasás élményét minél inkább megoszthatóvá tegye az olvasók számára.
Könyvek, témák a Moly merítésében
LinkedIn: az üzlet, az üzlet
Itthon jelenleg szerintem semmire nem jó a LinkedIn, mégis illik megemlíteni. Az oldal koncepciója a szakmai önéletrajz (mint profil/adatlap) és a szakmai/üzleti kapcsolatok (mint bejelöllek) köré épül. Az üzemeltető cég 1000 alkalmazottja az idén nyár végi adatok szerint mintegy 116 millió aktív felhasználó mindennapjaiért felel. A bejelölgetés mint klasszikus funkció mellett a LinkedIn tőlünk nyugatabbra gyakran HR szakemberek kedvenc keresőjét is jelenti, hiszen nem csak rákereshetnek egy-egy szakmai új állások iránt is nyitott képviselőire, hanem a felhasználók egymással kapcsolatos ajánlásai alapján azt is megtudhatják belőle, hogy kivel milyen dolgozni.

A Google+ mostanában talán kevésbé érdekes. Nem azért, mert rossz, hanem mert nem igazán történik mostanság olyan a Google legújabb közösségi próbálkozása körül, amelyik felpezsdítené a vele kapcsolatos híreket. (Az új Androidba gyárilag beágyazott alkalmazás ezen azért sokat változtathat.) Érdekesebb viszont az orkut. Nem azért, mert világszerte népszerű lenne, hanem éppen azért, mert nem az. A 2004 januárjában indított közösségi hálózatot szinte csak Brazíliában használják, Paraguay és India már csak a futottak még kategóriában van, a világ többi országa pedig leginkább semennyire nem érdeklődik a szolgáltatás iránt, sokan azt sem tudják, hogy létezik ilyen.
Az orkut népszerűsége a keresések alapján
Érdekesség, hogy az orkuton korábban volt egy "börtön" gomb, mellyel a rosszindulatú felhasználókat lehetett jelenteni, akiknél a jelentés után automatikusan elérhetetlenné váltak bizonyos funkciók. Mivel azonban sokan rosszindulatúságból vetették be jóindulatúak ellen, még 2006 májusában kivették a rendszerből ezt a lehetőséget.
MiWiW?
Végül egy érdekes közösségi oldalról szeretnék beszámolni. Nem tudom, hányan ismerik, van egy úgynevezett “iWiW” nevű magyar szájt. Az oldal vezetői is magabiztosan kijelentették, hogy ennek az iWiW-nek van helye a Facebook mellett, majd ők megmutatják, hogy egy teljesen más logikával és a Facebookéhoz képest más célcsoportot megcélozva (??) jelentős felület tud maradni az iWiW a magyar felhasználóknál. Azt hiszem, a legalja a nyári végjáték volt. Az iWiW-ben rejlő további lehetőségekről az alábbi grafikon nyúlt felvilágosítást.
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "Élet a Facebookon túl - érdekes közösségi oldalak" című cikkhez
Látszik hogy nem érted miről van szó. Nem a Sitetalk a lényeg hanem az üzleti koncepció A Unaico látogatottsága és értéke kicsit jobb ha megnézed,vezette az Alexán az MLM cégek versenyét.(most azt hiszem 2.) Aki meg elítéli az MLM-et,az magára vessen hogy nem látja át,és csak a rosszat hallja meg róla.Igen,ez a 21. század gyerekek..De mehetsz ki földet kapálni is,az biztos sokkal jobb...Igazi tudatlanság olyat pilótajátéknak nevezni amibe NEM kell pénzt tenni mégis kaphatok jutalékot! Beszervezni pedig nem kell senkit ! Ha nem érted az üzlet lényegét inkább maradj csendben. Az MLM-et csak a sikertelen emberek becsmérlik. Az USÁ-ban pl egyetemi diplomát lehet belőle szerezni.A világ kereskedelmének ma több mint 10%-a MLM-ből adódik. Szerintem Ti inkább maradjatok alkalmazottak!
Ajánlom figyelmedbe! http://www.businessforhome.org/tag/unaico-com/
Kedves Milanello! Tudtad-e mi volt 2006-ban a Facebookon? Az hogy bohócok vagyunk lehet ,de azért Ne kapj sirógörcsöt hogy nem szálltál be mondjuk fél év múlva! 2011. okt.20 óta olyan cég szerkeszti az oldalt mint a www.lightmaker.com . Nem rossz referenciával. Először meg kellett teremteni a növekedés alaojait ! A Facebook is a 2007-es Bill Gates tőkeinjekció /246 millio usd/után indult be! Ha valakinek bővebb info kell : zoli@arenaholding.hu
Látszik hogy nem érted miről van szó. Nem a Sitetalk a lényeg hanem az üzleti koncepció A Unaico látogatottsága és értéke kicsit jobb ha megnézed,vezette az Alexán az MLM cégek versenyét.(most azt hiszem 2.) Aki meg elítéli az MLM-et,az magára vessen hogy nem látja át,és csak a rosszat hallja meg róla.Igen,ez a 21. század gyerekek..De mehetsz ki földet kapálni is,az biztos sokkal jobb...Aki elítéli, az egyszerűen érti, mi is az a pilótajáték. Földet kapálás közben legalább nem kell "beszervezned" a jutalékért a haverokat, akik esélyes, hogy idővel megorrolnak érte.
Látszik hogy nem érted miről van szó. Nem a Sitetalk a lényeg hanem az üzleti koncepció A Unaico látogatottsága és értéke kicsit jobb ha megnézed,vezette az Alexán az MLM cégek versenyét.(most azt hiszem 2.) Aki meg elítéli az MLM-et,az magára vessen hogy nem látja át,és csak a rosszat hallja meg róla.Igen,ez a 21. század gyerekek..De mehetsz ki földet kapálni is,az biztos sokkal jobb...

kedves jantar2.....elég olcsó formáját választottad hogy kinevettesd magad....a világ hülyítő oldal amit istenítesz nemhogy nem fejlődik de hónapok óta mély zuhanásba ment át...a napi belépések száma még az erősen visszaesett, és szinte csak nálunk használatos iwiw-ét sem éri el.....kezdésnek felhergeltek pár százezer megvezethető lelkeskét akik beléptek és nagyjából ennyi...úgy látszik te vagy az egyik fő lelkeske...javaslom hogy ha máshol nem is de a websiteoutlook.com vagy az alexa.com oldalakon írd be a sitetalk nevét és esetleg döbbenj meg azon amit a számok és a grafikon mutat...bohócok vagytok
Kedves Cikkíró! Javaslom tájékozódásra a sitetalk.com oldalt, ha ebben a témában igazán professzionális példát szeretne citálni a cikkében. Az Ön által felsoroltak egyike sem vetekszik a Sitetalk-kal, szoktuk mondani, a táskáját sem viheti. Vesse bele magát a tájékozódásba és látni fogja, hogy ez ma a világ leggyorsabban fejlődő, növekvő és a legszélesebb szolgáltatást nyújtó közösségi médiuma, bár elég csecsemő korú, mindenesetre a F......k- kal összehasonlítva annak hatszorosával fejlődik és bővül a létszáma. Ha Ön nem tagja a a fenti oldal üzleti akvizíciós oldalűnak, nyilván csak egy korlátozott tartalmat láthat, de az sem gyenge. Ha kíváncsi a mélységeire, szívesen segítek információval. Üdv. Egy Sitetalk-os és Unaico-s!gondolom szívesen meghív bárkit :lol: MLM szar...
Kedves Cikkíró! Javaslom tájékozódásra a sitetalk.com oldalt, ha ebben a témában igazán professzionális példát szeretne citálni a cikkében. Az Ön által felsoroltak egyike sem vetekszik a Sitetalk-kal, szoktuk mondani, a táskáját sem viheti. Vesse bele magát a tájékozódásba és látni fogja, hogy ez ma a világ leggyorsabban fejlődő, növekvő és a legszélesebb szolgáltatást nyújtó közösségi médiuma, bár elég csecsemő korú, mindenesetre a F......k- kal összehasonlítva annak hatszorosával fejlődik és bővül a létszáma. Ha Ön nem tagja a a fenti oldal üzleti akvizíciós oldalűnak, nyilván csak egy korlátozott tartalmat láthat, de az sem gyenge. Ha kíváncsi a mélységeire, szívesen segítek információval. Üdv. Egy Sitetalk-os és Unaico-s!
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 72 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



