hirdetés

Kína elvágta a világot az elektronika fémeitől

Nagy Balázs András - 2011. október 21. | 12:00 tények Tudomány

Leállt a kínai export, ezzel pedig a tévék, okostelefonok, elektromos járművek és tucatnyi más készülék gyártásához nélkülözhetetlen alapanyag válhat beszerezhetetlenné.

Ugyan a világ ritkaföldfém készletének „csak” harminc százaléka található Kínában, az ország – hála számos megállapodásnak, felvásárlásnak, gazdasági segélynek és hasonlóknak – valójában a világ kitermelésének nagyjából 97 százaléka felett rendelkezik. Azaz a világ high-tech iparai a kínai uraktól függenek, akik most úgy döntöttek: nincs több alapanyag.


Leállította ugyanis a  Inner Mongolia Baotou Steel Rare-Earth csoport az amerikai, japán és európai kivitelt egy hónapig azért, hogy mesterségesen magasabbra emelje az árakat. Annak érdekében hogy a hiány által indokoltnál is jobban emelkedjenek az árak, az export stopon kívül felvásárlásba is kezd a cégcsoport, amely a kínai kitermelés 60 százaléka felett rendelkezik, hála egy korábbi kormányzati döntésnek, amely 35 kisebb vállalatot olvasztott egybe.

17 nélkülözhetetlen ritkaság

17 nélkülözhetetlen ritkaság


A terv célja többes: egyfelől a mesterséges hiány újra felfelé hajtja majd az árakat, másfelől pedig a külföldi rivális high-tech iparágakat is nagyon kellemetlen helyzetbe hozza. A kínai cégek ugyanis szeretnék például kilökni az európai és ázsiai riválisaikat az elektromos motorokhoz való mágnesek gyártásának vezető szerepéből. Ezeket ugyanis javarészt eleddig nem Kínában gyártották.

Ahogyan azt korábban is megírtuk, az iparágak próbálnak szabadulni a kínai uralomtól. Ezen több éves, sőt, évtizedes tervek azonban egyelőre nem tartanak olyan fázisban, hogy bármilyen mértékben is csökkentsék a most bejelentett leállás gazdasági hatásait.

- cikk vége -

Ezt olvastad már?

100 km-re teleportáltak a kínaiak

Hozzászólások a(z) "Kína elvágta a világot az elektronika fémeitől" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. jimmy49
    2011 / 10 / 22 (06:40)válasz erre

    Sziasztok! Az elektrotechnikai berendezésekből(pl:mobilok) nagyon nehéz visszanyerni azt a pár ezred miligram-ot. Viszont az átkozott vörös iszapból annál többet. Azért is tárolják. Valaki már kitalálhatná az olcsó kitermelésüket. Végül is az alapanyag most már ingyen a tározókban van.Persze tavaly nem.

  2. tmabati
    2011 / 10 / 21 (19:49)válasz erre

    A nyugat megint beletespedt saját hatalmi gőgjébe, késő rinyálni. Jó volt elnézni azt a hihetetlen környezetkárosítást amivel az erőltett kitermelés járt... Azt a gondolkodást pedig ideje lenne elfeledni, hogy ami kínai az rossz...persze illúziónak jó :lol:

  3. leviske
    2011 / 10 / 21 (18:33)válasz erre

    Kíváncsi leszek, mi lesz az ürügy Kína totális lerohanására. Egy újabb terrorcselekmény miatt kitört háborút már nem fogadna el a közvélemény, szóval ez a lehetőség kilőve.

  4. electro123
    2011 / 10 / 21 (16:21)válasz erre

    És használt mobilokból nem tudnak kinyerni ilyen ritka földmémeket? vagy az drágább lenne mint a gyártás és nem éri meg? gondolom sok százmillió mobil van eldobálva mindenhol. Ideje lenne lassan keresni alternatívát a kínai uralom mérséklésére mert ez borzalom, hogy bármire ránézünk azon "made in china" felirat van jelen. Az ember vesz 200 ezerért egy ócska iphone - t és azon is made in kina felirat van, azért elvárná némely termékektől, hogy azon bizony japán, német, angol, usa feliratú illetve gyártott legyen. Tudom tudom gazdaság meg lóvé meg óccó munkaerő de akkor is.

  5. devilinside
    2011 / 10 / 21 (15:40)válasz erre

    A "Robert Ludlum's (TM) The Bourne Dominion"-ban is szerepel a téma, természetesen jól belekavarva még az oroszokat meg az arab világot is. Bourne nyáron már egyszer megoldotta a kérdést, megint szólni kéne neki, úgyis elfelejtette:D

Még több hozzászólás

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize