A Facebook felhasználók 79 százaléka függő
Pont, mint a nikotinfüggők esetében, a Facebook fogyasztók számára is lehetetlen csupán egy napnyi távollét.
Egy nemrég nyilvánosságra hozott felmérés szerint csupán egy napnyi távollét is túl sok a Facebook felhasználók 79 százalékának. Sőt, negyvennégy százalékuk előbb kukkant fel Facebook oldalára, minthogy megmosná reggel a fogát. A felhasználók fele pedig már most fél amiatt, hogy mennyire is függ az oldaltól. Legalább tisztában vannak vele!
Ugyan hetven százalékuk azt mondta, hogy törölné profilját, ha az oldal fizetőssé válna, húsz százalékuk bevallotta azt is, hogy korábban már ezt megtették, de mégis visszaregisztráltak. Azaz valószínűleg sokan közülük a fizetősre is visszajönnének.
Elvégre nincs még egy olyan oldal, ahol könnyebb lenne a kémkedés volt és jelenlegi kedvesünk után. Illetve lenne, ugyanis a felhasználók felét dühítette már fel az, hogy a célpontok adatvédelmi beállítása miatt hoppon maradtak. Pedig tudják, hogy nem épp elég sokszor járnak rossz helyen: 65 százalékuk kényelmetlenül érezné magát, ha kiderülne, melyik ismerőseiket nézegetik leggyakrabban.
Azt viszont nem találják eléggé cikinek, hogy 46 százalékukról már szerepel olyan képen, amelyen láthatóan részeg. Ezzel kapcsolatosan múlt héten jelent meg egy másik, a Reuters által készített felmérés, amely rámutat: az ilyen embereknek sokkal nagyobb esélyük van az alkoholizmusra, mint a nem annyira keményen bulizós ismerőseiknek. Egy jó oldala azonban van a Facebook felhasználói (és függőségi) tábor növekedésének: a fejlettebb országok különböző hírszerző hivatalai milliókat spórolnak rajta. Vagy ez mégsem pozitív?
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "A Facebook felhasználók 79 százaléka függő" című cikkhez

Engem ez a veszély nem fenyeget, mert eszembe sincs regisztrálni erre a divatmocsok oldalra...

Jé! Van amiben a kisebbség közé tartozom? :-o Nem tudom hogy lehet függni a facebooktól, mikor egy időre töröltem a könyvjelzősávról észre se vettem, hogy több napig nem néztem fel. Az AcidCow, meg a Gmail hiányát jóval hamarabb észreveszem...
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC MAGIC...
- 64 014 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
F1: A csapatok leszólták Ecclestone gumiötletét
2012-05-26 09:00:17 -
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



