Játékkal tesztelik az álláskeresőket
Egyre több cég teszteli a jelentkezőket egy, elsőre talán furcsának tűnő módon: játéknak tűnő interaktív szimulációval.
„Ön mennyire alkalmas a pozícióra?” – erre a kérdésre keresi a választ a Bank of America mellett több másik nagy cég által is átvett új tesztelési fázis. A szimulátor feladata, hogy kiszórja a pelyvát a recesszió miatt nagyra duzzadt jelentkezők soraiból.
A Bloomberg cikke szerint a cégek tesztelésében egy dolog közös: mindegyikük a Shaker Consulting Group szoftverét használja, amely 2002-ben, 15 fővel indult, mára azonban évi ötmillió dolláros vállalattá nőtte ki magát. A cég a kliensek ügynökeit és managereit kikérdezve állítja össze az adott pozícióra szabott szimulációt. Egy biztosítási ügynöknél például ez állhat egy nehezen kezelhető, telefonos ügyfélből, és az eközben kitölteni szükséges adathalmazból.
A szimuláció lefutása után a jelentkezőket 1 és tíz közti skálán értékelik. Az alacsony pontszámú jelentkezőket azonnal kizárják, míg a kellően magasat elérteket behívják egy interjúra. „Nem azt mondja meg, hogy kit vegyünk fel. Azt mondja meg, hogy kit ne vegyünk fel” – jellemezte a megoldást az egyik cég vezetője.
A Shaker által kínált program persze a jelenlegi illusztris kliensi körhöz mérten magas: az állásra szabott szimulációk akár százezer dollárba is kerülhetnek, és ebben még nincs benne a több tízezer dollárra rúgó éves fenntartási-fejlesztési-frissítési díj sem. Ezzel a cég szoftvere jelentősen drágább, mint más cégek általános célú megoldásai, de a pontosabb kapott eredmények egyes cégeknek megér ennyit.
Ezt olvastad már?
Újabb vízálló Panasonic szupermobil
Hozzászólások a(z) "Játékkal tesztelik az álláskeresőket" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC MAGIC...
- 64 014 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



