Újra lehet állást találni a neten
Közel negyven kiállító, éjjel-nappali nyitva tartás, karrier-tanácsadások, valamint élő beszélgetési lehetőség a munkaadókkal - holnap indul a virtuális állásbörze.
Tavasszal százezer látogatót vonzott a Profession.hu Virtuális Állásbörzéje, ami nem kevés, de a szeptember végi eseményre még több látogatót várnak a szervezők. A kiállítók még mindig érkeznek, de már most közel negyven cég regisztrált. Hogy a munkát keresők és a lehetőségeket nyújtók könnyebben egymásra találhassanak, éjjel-nappali nyitva tartás mellett karrier-tanácsadással, valamint élő beszélgetési lehetőségekkel készülnek a szervezők.
A fejlesztések hátterében többek között az áll, hogy ezúttal nemcsak a munkanélkülieket szeretnék megszólítani: a korábbi börze bizonyította, hogy az aktívan dolgozók is szép számban mozgósíthatók, ha például munkaidő után vagy akár hajnalban is böngészhetik az ajánlatokat, ismerkedhetnek a cégekkel. Ráadásul idén először személyre szabott válaszokat kaphatnak a Profession.hu karrierszakértőjétől is.

Hogy még vonzóbbá tegyék a szeptember 27. és 29. közt zajló eseményt, a börzére látogatók között egy X-box Kinectet és 3 okostelefont is kisorsolnak.
[Az állásbörzét szervező Profession.hu üzemeltetője a Technetet is kiadó Sanoma Media Budapest Zrt.]
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "Újra lehet állást találni a neten" című cikkhez

Érdekes lehet, én biztos hogy ki fogom próbálni hogy milyen így részt venni egy állásbörzén! No meg semmibe nem kerül, aztán ha nem is találok semmi olyan munkát akkor is nyerhetek esetleg valamit:)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC MAGIC...
- 64 014 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



