Bemutatták a láthatatlanná váló tankot – videó!
Egy londoni hadiipari kiállításon mutatták be a héten a világ első láthatatlanná váló tankját – vagy talán már régebben leparkolták a helyszínen.
A páncélosokra jelenleg potenciálisan legnagyobb fenyegetést a hő követő fegyverek, illetve az infrakamerák és az infravörös hullámhosszon működő éjjellátó berendezések jelentik. Míg ugyanis a fejlettebb világban mára már a lézerirányzékos bombáké a főszerep, a fejlődő országokban (pl. Irak) megtalálható ellenséges csoportok mostanában kezdik el használni ezen eszközöket. Ezen képalkotókon a jelenleg használt járművek valóságos jelzőtűzként jelennek meg.
Épp ezért a BAE által a héten bemutatott moduláris, infravörös tartományban működő láthatatlanná tevő borítása életmentő lehet a csapatok számára. A hő követő rendszereket hatástalanító rendszer hatszög alakú, gyorsan adott hőmérsékletre hevíthető / hűthető moduláris lapokból áll. Ezek segítségével a jármű bármikor felveheti a környezet hőmérsékletét – azaz gyakorlatilag láthatatlanná válik az ellenségek számára – azonban ez csupán egy felhasználási mód.
A mai hiperfejlett fegyverrendszerek mellett is megesik ugyanis, hogy baráti egységet néznek ellenségesnek. A BAE burkolata azonban nem csak álcázásra, hanem azonosításra is használható: a paneleket ugyanis egyesével lehet irányítani, így akár a „ne lőj, te marha!” szöveget is pillanatok alatt a gépek oldalára varázsolhatja a személyzet anélkül, hogy ehhez ki kelljen mászniuk a fedezéket nyújtó páncélosból. Mielőtt pedig valaki még azt mondaná, hogy „de hiszen látom a szememmel!” jobb, ha megnézzük, milyen viszonyok közt zajlanak ma a csaták tankok közt: kilométerekről, sokszor éjjel.
Ezt olvastad már?
Történelmi pillanat: Űrállomásra ment a SpaceX
Hozzászólások a(z) "Bemutatták a láthatatlanná váló tankot – videó!" című cikkhez

Srácok srácok vannak IT portálok amiknél már meg sem lepődök a szenzációhajhász kamucímeken, de ne süllyedjetek már oda :)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- HTC MAGIC...
- 64 014 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
80 százalék felett az Android és az iOS
Az okostelefon szektorban kétség sem férhet a két igazi...
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



