hirdetés

Steve Jobs és az Apple sikerei

Balogh Csaba - 2011. augusztus 31. | 08:00 Apple

Honnan hova emelte fel Steve Jobs újkori vezetése az Apple-t? Mik a legnagyobb sikerek? Ki az új vezető? Cikkünkben ízelítőt adunk a világ legértékesebb cégéről.

Szponzorált hirdetések

Nem szeretnék pár ezer karakterben Apple- vagy Steve Jobs-történetet írni. A cég és az ember is van annyira érdekes, hogy ne legyen érdemes ennyiben összefoglalni a velük történteket. Aki részletesebben kíváncsi a dolgokra, annak első körben érdemes elolvasni a Steve Jobs és az Apple sikertörténete című könyvet és/vagy megnézni a Számító emberek című, Steve Jobs és Bill Gates korai időszakát párhuzamosan feldolgozó filmet. Most csak egy kis ízelítő következik: mit is tett Steve Jobs az Apple vezérigazgatójaként?

Október 23. és a forradalom

Bár a technikai dolgok iránt már akkor is érdeklődtem, tizenegyedikes gimnazistaként, miközben az október 23-i iskolai megemlékezést hallgattam, fogalmam nem volt róla, hogy egy Steve Jobs nevű ember éppen megreformálni készül a zeneipart. Pedig akkor kezdett bele: a 2001. október 23-án bejelentett iPod a zenefogyasztásban hozott újat. Azóta pedig már a hazai középiskolások többsége is találkozott az Apple nevével, ha más nem, az iPhone hallatán.

A Mac az asztali számítógépek terén, az iPhone pedig a mobilok világában aratott nagyot, mögöttük pedig az Apple, annak élén pedig Steve Jobs áll. Áll, jelenben, még akkor is, ha múlt héten lemondott vezérigazgatói posztjáról. Ez viszont remek apropót szolgáltat ahhoz, hogy áttekintsük, mennyire sikeres jelenleg az Apple, és mi várható a közeljövőben.

A számok
Bár a mindig a tökéletesre törekvő Steve Jobs és az Apple értéke egyáltalán nem a számokban keresendő, kezdjük mégis ezzel, a kétkedők számára is egyértelmű, objektív eredményt mutató dologgal. Az alábbi grafikonon az Apple piaci kapitalizációjának - azaz a részvények árfolyama alapján számított értékének - elmúlt 15 évben mért változása látható. Steve Jobs éppen 15 éve, 1996-ban tért vissza az általa társalapítóként jegyzet vállalathoz, ekkor 3 milliárd dollár volt az Apple értéke. Ma már közel 350 milliárd. Ahogy a grafikonból is látszik, jelentős visszaesést csak a világgazdasági válság okozott, de a cég hamar kijött a gödörből.

Ahogy hamar túltette magát a múlt heti csökkenésen is. Steve Jobs lemondó levele után közel 20 dolláral csökkent részvények értéke, de aztán hamar vissza is kúszott. A befektetők úgy látják, ahogy a Microsoft egykori pénzügyi vezetője mondta a Business Week-nek tett nyilatkozatában: a jóisten csak egy Steve Jobs-t teremtett, de az Apple Tim Cook vezetése alatt is sikeres lesz. Az amerikai UBS például továbbra is a részvények vásárlását javasolja, a jelenlegi 380-390 dollár körüli árfolyamon, mert 12 havi távlatban 510 dolláros árfolyamot várnak.

Sikertermékek sora
A korai siker, majd az azt követő halkabb időszak után az Apple sorra ontja magából a sikeres termékeket. Az 1998-ban bemutatott, gépház+monitor egyben koncepcióra épülő iMac után jött a már említett, 2001-es iPod zenelejátszó, melynek eladásai 300 milliós darabszám körül járhatnak. Ez utóbbi, illetve a mellé társuló iTunes modell teljesen megváltoztatta a zeneipart, alternatívát mutatván a kiadóknak és a fájlcseréléssel zenéhez jutóknak is.

Ezután, 2006-ban jött az inteles MacBook széria, ez is a mai napig szépen fogy, mostanában éppen az Air modellek a legkapósabbak. 2007-ben az Apple a mobiltelefonok utóbbi időszakának legnagyobb horderejű darabját dobta piacra: az iPhone által - az App Store-ral együtt - megreformált okostelefonos korszak nemcsak az okostelefon fogalmát definiálta újra, de pénzügyileg lenullázni látszik például a korábban megingathatatlan piacvezetőnek hitt Nokiát is. A legutóbbi nagy dobás pedig 2010-ben történt, ekkor mutatta be az Apple az iPad táblagépet, melyből idén nyárra már 30 millió körüli mennyiség talált gazdára, és egyértelműen uralja a piacot.

De ki az a Tim Cook, és mit fog csinálni?
A cikkben is feltűnt már Tim Cook neve - lemondó levelében Steve Jobs őt nevezte meg utódjának. Az új vezér igazából nem is annyira új, Jobs betegszabadságai alatt - melyekből a legutóbbi idén januárban kezdődött - ő irányított a céget. Az idei év mellett így volt ez 2004-ben és 2009-ben is. De a mérnök végzettségű Tim Cook operatív vezetőként egyébként is komoly befolyással volt a dolgokra, az Apple-nél eltöltött 13 évet és posztját tekintve is feltételezhető, hogy Jobs után valószínűleg ő tud legtöbbet a vállalat lényegéről.

Az új vezérigazgató első ilyen poszton megírt levelében mentorának nevezi a leköszönő apple-s ikont, ezzel sejtetve, hogy sok dolgot megtanult tőle, amit csak tanulással el lehetett sajátítani. Érdekesség, hogy Tim Cook az Apple-höz érkezése előtt a HP által később felvásárolt Compaq alelnöke is volt. A HP pedig véletlenül az a cég, amely eddig a leghatározottabb jelzést adta le a pc által dominált korszak végét illetően. Az ebből a pc-s körből érkező Tim Cook dolga tehát adott: a Steve Jobs, az iOS, az iPhone és az iPad által megkezdett úton tovább vinni a szintén a személyi számítógépekkel induló Apple-t, hogy az új, minden korábbinál mobilabb korszak egyik éllovasa lehessen.
Steve Jobs visszavonulás utáni naptárbejegyzései :)

Steve Jobs visszavonulás utáni naptárbejegyzései :)

Szponzorált hirdetések

Kémfotón a vadonatúj iPhone 6

Lássuk, hogy körülbelül hogyan is fog kinézni az almás logós gyártó legújabb okostelefonja!

Kémfotón a vadonatúj iPhone 6
Kémfotón a vadonatúj iPhone 6

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
Apple
Steve Jobs
Tim Cook

Hozzászólások a(z) "Steve Jobs és az Apple sikerei" című cikkhez


hirdetés
hirdetés


hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról