Angliai zavargások: igazi 21. századi káosz
Twitter, BlackBerry, Facebook: szervezés, hírek és persze a lopott szajré, valamint az egyéb nem túl legális eredmények bemutatása.
Ahogyan azt az utóbbi évben láthattuk, a közösségi net meglehetősen sokat változtatott egy felkelés. Egyiptomban például lekapcsolták a Twittert, majd nem sokkal ezt követően az egész internetet is. Angliában ennyire drasztikus lépésekre nem kell számítani – elvégre demokratikus országról van szó, nem holmi közel-keleti önkényuralmi rezsimről – azonban a közösségi net hatása még a lázadóknál tapasztaltaknál is nagyobb.

Az angliai zavargások új eszközt vetettek be: a nyilvános Twitter és a Facebook már csak másodlagos, az igazi szervezkedés már nem itt, hanem a sokkal nehezebben hozzáférhető BlackBerry Instant Messaging azonnali üzenetküldő szolgáltatásán történik. Ez egy ingyenes szolgáltatása a RIM telefonjainak, amely hagyományos mobiletelefonok ellen bevethető módszerek számára lehallgathatatlan. Azaz elviekben tökéletes a zavargások szervezőinek, azonban nemrég bejelentette a BlackBerry, hogy együttműködik a rendőrséggel a fosztogatók ellen.
Egy fosztogató képe a megszerzett szajréval (Facebook)
A városban ugyanis az egyszerű tüntetésnek indult megmozdulás már koránt sem egy fiatal fiút (avagy mások szerint egy drogdíler/bandavezér) ért rendőri brutalitásáról (lelövéséről), illetve a munkanélküliségről szól. Inkább a maximális károkozásról, a lopásról és a rablásról. A rendőrség helyett a helyi üzleteket, raktárakat célozzák meg a BIM-en szerveződő csoportok, amelyek híre gyorsan átterjed a Twitterre és Facebookra is. Az elkövetők aztán – meglehetősen ismerős módon – hencegve felrakják a publikus közösségi oldalakra a lopott portékának képét. A rendőrség munkája tehát legalább ennyivel egyszerűbb lesz.
Az internetes fórumokon a Daily Mail szerint immáron célzottan a fosztogatásra szerveződnek a csoportok. Egy bejegyzés szerint például „Hagyjuk a halálba az elektronikai cuccokat, azokat a turbános ékszerészeket kéne kirabolni”, míg egy másik szimplán annyit mondott: „Mindennek mennie kell”. A randalírozók azóta a mobilszolgáltatók üzleteitől a Sony disztribúciós központján át a sportszerüzletekig számtalan üzleti helyiséget fosztottak ki, illetve gyújtottak fel.
Ezt olvastad már?
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
Hozzászólások a(z) "Angliai zavargások: igazi 21. századi káosz" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



