Most ingyen tölthető a profi vírusirtó
Ingyen letölthető és egészen őszig ingyen is használható az ESET NOD32 Antivirus és az ESET Smart Security 5-ös verziója. Mindkét biztonsági szoftver számos új technológiai fejlesztést tartalmaz annak érdekében, hogy megóvja a számítógépeket az internetes kártevőktől.
A béta szoftverekben bemutatott újdonságok közül az első a felhő alapú védelem. Míg ma az ESET termékei naponta többször, előre ütemezett módon frissítik magukat, a felhő alapú védelem esetében a felhasználók számítógépeire telepített védelmi szoftverek folyamatosan kapcsolatban állnak majd az ESET szerverivel, és egy új károkozó ellenszerének kibocsájtása után szinte azonnal frissíteni fogják a védelmüket.
Emellett az új verziók várhatóan több módot adnaka külső adathordozók vírusvizsgálatának testre szabására, és a számítógép gyorsabb indítását teszik majd lehetővé. Az ESET Smart Security 5-ös verziójában fejlődött a szülői felügyelet is, így a szülők a korábbinál könnyebben, kategóriák alapján választhatják ki, hogy mely weboldalakhoz kívánják letiltani gyermekeik hozzáférését.
A szoftverek végleges változatai várhatóan szeptemberben lesznek elérhetőek, a béta verziók addig ingyen letölthetők. Az ESET licencpolitikájának köszönhetően a jelenlegi verziók felhasználói díjmentesen térhetnek majd át az új változatokra.
Ezt olvastad már?
A nép számítógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Most ingyen tölthető a profi vírusirtó" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



