Saját nyelvet alkottak a robotok
Meglehetősen jó ütemben haladnak a világ dominanciája felé vezető úton a robotok: nemrég ugyanis már saját nyelvet is sikerült kialakítaniuk.
Az nem számít újdonságnak, ha egy robot vagy program megtanul angolul, japánul vagy bármilyen emberi nyelven. Annyira nem, hogy legtöbben naponta használjuk ezen szolgáltatásokat. Az azonban eleddig nem fordult elő, hogy a robotok saját, teljesen új szókinccsel rendelkező nyelvet alkottak volna.

A Ruth Schulz által alkotott két robot azonban pontosan ezt tette. Az úgynevezett „Lingodroidok” (kb: nyelv-robot, és nem a lefetyelő fajtából) azután alkották meg speciális nyelvüket, hogy átjutottak egy labirintuson. Eközben kameráikkal, lézeres távolságmérőikkel és szonárukkal folyamatosan térképezték fel azt. Minden egyes felfedezett helynek saját nevet adtak, egy szótagokkal tömött adatbázisból.
No most merre menjünk? Bulába!
Amint kész lettek a térképezéssel, megbeszélték egymás közt az elnevezéseket a robotokra helyezett mikrofonok és hangszórók segítségével. Példának okáért az egyik robot elkiáltotta a labirintus közepét jelképező szavát („Jaya”), ami után mindketten elindultak a hely felé. Amennyiben korábban összetalálkoztak volna a közepén, megegyeznek az adott hely nevében, majd elmesélték egymásnak, honnan is jöttek. Így aztán a helyneveken kívül a távolság és az irány is bekerült a szókincsükbe.
A két robot saját térképe
Schulz most épp a komplexebb kifejezések elsajátítására – avagy megalkotására – próbálja megtanítani kis robotjait. Csak reménykedhetünk, hogy minél később sajátítják el a „fegyveres lázadás” ötletét.
Ezt olvastad már?
A nép számítógépe – itt az AMD Trinity
Hozzászólások a(z) "Saját nyelvet alkottak a robotok" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



