Egy igazi jövőből jött ház: a Microsoft Home
Ugyan meglehetősen sokan úgy gondolják, hogy versenytársaival ellentétben a Microsoft lassú az új technológiák befogadásában, pár működő projektjük mégis ellentmond ennek.
A Microsoft Home ugyan 1994 óta létezik, de nem sokaknak adatott meg, hogy küszöbén átléphessenek. A projekt feladata, hogy 3-15 évvel a jövőbe tekintsen, és a már most megvalósíthatónak talált részleteket bemutassa. Néhány nagyon részletet pedig annyira friss, hogy még ők sem tudják, hogy pontosan mire is lehetne legjobban használni.

A Channel 9-on megjelent azonban egy hét perces ízelítő a kis lakásból. Már rögtön belépésnél érezhető, hogy nem mennyi mindenre is gondoltak a projektnél: az előszobában egy vezeték nélküli töltő-tálca található. Ez még önmagában egyáltalán nem lenne újdonság, azonban ezt integrálták egy vezeték nélküli rendszerrel és egy elsőre láthatatlan, a tálcába épített kijelzővel is, így a lerakott telefon (egy még máig jó HD2!) – illetve szívverést rögzítő óra – azonnal kapcsolódik is az otthoni rendszerhez. Az adatok áramlása lehetővé teszi például az edzésprogram – sőt, ennek függvényében az egészség – nyomon követését.
A nappaliba érve magától bekapcsol az egész szoba, és ezt szó szerint kell érteni: a falra helyezett megannyi kijelző aktiválódik, a mozgó festmények életre kelnek, valamint bekapcsol az óriási kifüggesztett üvegre vetítő szórakoztató rendszer is. Itt a videóba csak a zenei (MP3, webrádió és minden más egy helyen) rész került bele, de a figyelmesebbek észrevehetik, hogy a filmeken, játékokon és zenéken kívül integrálásra került valamilyen kapcsolati hálózat, illetve valamiféle „Információ” csatorna is, valószínűleg ez a Bing.
Ilyen tévét mindenki elfogadna - bár ez már nem is csak az
Visszatérve a szórakoztatáshoz, megláthatjuk, mit is jelent egy képi keresés. Ma ugye szöveggel keresünk, azonban a Microsoft Home már fel lett szerelve egy képi elemeket felismerő rendszerrel. Amint megállítunk egy videót – és valószínűleg bármilyen kép megtekintésénél – azonnal analizálni kezdi a képet, és így például a tesztképen a kocsma nevét, az egyik szereplő hátizsákját, a buszmenetrendet és még sok egyéb hasonlót is felismert a rendszer. Végre nem kell úgy keresni, hogy „az a zöld hátizsák aminek nem tudom a modellszámát”.
Képkereső, teljesen máshogyan
Ezek után bemutatják az egyik elképzelt tini szobáját. A falak itt is azonnal aktiválódnak, mivel nem csak egyszerűen tapétázva vannak, hanem egy rejtett projektor vásznaként is funkcionálnak. Az egyik falon az online haverok, másikon az üzenetek és a kedvenc zeneszámok gyűjteménye található meglehetősen jól eltalált köntösben. A projektor és a 360°-ban mozgó videó azonban önmagában még nem lenne elég jó, így mozgásvezérelt a szoba. Amint az egyik sarokba mutatunk, felugrik itt is a témaválasztó, így akármikor akváriummá is varázsolható a szoba. (Illetve ha a szülők nincsenek otthon, mehet a négy falon játszódó korhatáros film is!)
A háziorvos is örülne egy ilyen automata rendszernek
Persze az egész lakásra fél nap is kevés lenne, a videó pedig csupán hét perces. Így csupán említést tettek a digitális tükörről (valószínűleg ruhapróbákra és régi alak felidézésére kiváló) és a parafa-táblára tűzött cetliket leváltó digitális megoldásról is.
Parafa és cetlik helyett érintőképernyős, talán OLED-alapú kijelző?
A jövő mindenesetre irtózatosan látványosnak ígérkezik, legalábbis ha hihetünk a Microsoft jósainak. Az ötletek ordítanak a kereskedelmi megvalósítás iránt, bár valószínűleg a vállalat pénzéhes manager-osztálya nem örülne ha mondjuk egy androidos mobillal is kommunikálna a szoba, az adatvédelemmel foglalkozó jogászok-szakértők pedig információink ekkora szintű központosításának hallatán másznának a falra. Ezen az sem változtatna, ha épp nem a Microsoft – vagy a Sony – valósítaná meg a jövő házát.
Egy e-papír tapéta azért jól jönne! ;-)
Ezt olvastad már?
Az Apple uralja a világot
Hozzászólások a(z) "Egy igazi jövőből jött ház: a Microsoft Home" című cikkhez

Egyébként szép-szép a fagyással cikizni még mindig, de tapasztalatom szerint win7 alatt már "kissé" más a helyzet. Sőt, Windows XP-s gépem is csak azért fagyogat néha, mert hibás a rammodul (és nem fogok tippre 20-30k-t fizetni egy másik használtért). A kékhalálozó ATM masinákban ami van az régi szar olcsó bél, a speciálisan csupaszított/integrált/ipari rendszereik (igen, a WinCE alapú oszcilloszkóptól az Xbox 360 lesoványított windowsáig) pedig meglepően betonstabilak. Sanci, nézd meg a photoshop árát ($400 vagy mert hülye magyar vagy 400 euró) vagy a sokkkkkal kevesebbet tudó lightroom-ét (60e vs 80e). (Nem azt mondom, hogy a Windows nem drága... hanem azt, hogy vannak még jóval pofátlanabb árak is....) De egyébként tényleg jöhetne már ma nem egy ezek közül... bár pár kisebb részlet ofkóz rég beépítésre került a multimilliárdosok lakásaiban... pl a festmény helyett kijelző és még néhány másik... :(
Ja és piacra kell dobjanak egy új operációs rendszert, mert a Windows csak az ablakokat tudja kezelni, az ajtókhoz meg kell venni külön a Doors 7-est... :) SanciKiteljesedve visszatérsz a ,ringbe' miután kikritikülmeszkedted magad?:-)
jaaaaaj, ne legyetek már ennyire negatívok!!! :) szerintem, a néni szavaival élve: "pretty cool" az egész amit mutogattak, már alig várom, hogy a második részt is megmutassák... egyébként, HD-ben nem lehet valahol elérni a videót? mert ez borzalmas minőségben volt fent, és alig lehetett kivenni a részleteket... egyébként, reálisnak tartom ezeket a dolgokat, hogy úgy 10 év múlva eléggé elfognak terjedni, addigra lesznek megfizethetőek.... ilyenkor néha irigylem a még meg se született gyerekeimet, hogy milyen jó kütyük közt nőhetnek majd fel... :)

Eszembe jutott pár scifi írás, ahol a jövőbeli embereknek a szupergépesített lakásukból már ki se kell lépniük. De ha bedöglik a rendszer, odakinn magatehetetlen bábokká válnak. Vagy, amikor szükségleteikben, teljes körű kommunikációban ellátják a őket a masinák, és távirányított gépeikkel ugyan más bolygókon is szórakozhatnak, de ők maguk testileg fejletlen, gyenge korcsok. Vagy még tovább, ahol már egy felismerhetetlen hústömeget tartanak életben tökéletes biztonságban a gépek, és ezek az "emberek" álmodják az életüket, ami így telik el. Azért is izgi ez a technológia gyorsulás, mert egyenes adásban láthatjuk létrejönni mindazokat a szörnyeket, amiket az éles szemű scifi írók évtizedekkel ezelőtt láttak. Nade egy Microsoft Home winmóval lenne az igazi! Minden fal alján lenne reset luk :D az ajtó mellett meg egy fejsze.
Már látom a lelki szemeimmel és hallom a lelki füleimmel: Hirtelen jött vihar esetén: A Windows egy fontos frissítést telepít, kérjük ne zárja be az ablakot... Vagy zuhanyozás közben kicsit lefagy a rendszer, nameg a zuhanyzó személy... Új háztartási gép esetén: nem sikerült telepíteni a szoftvert, az eszköz valószínűleg nem fog megfelelően működni... Amikor mennél el otthonról színházba: kilépés és frissítések telepítése nagyjából egy órán keresztül, így az előadást már le is késted... És egyébként meg: a lakás ára teljes hardverrel 10 millió, hozzá a Microsoft szoftverek 60 millió... Szóval a Microsoft ne a jövőbe, hanem a JELENBE nézzen és a már kiadott szoftvereiket tegyék HASZNÁLATRA ALKALMASSÁ és nem mellesleg adhatnák elérhető áron. Microsoft Office 2010 otthoni és kisvállalati verzió 379,01€ azaz 100.695,- HUF? ESZETEKNÉL VAGYTOK???? SanciEgy valami nem esett le neked ezek szerint. Az árak azért olyan magasak, hogy kutathassák a jövőt és majd azt is jó áron adhassák el nekünk, hogy megint kutathassák a jövőt és így tovább ... :) Mi meg megvesszük a jövőt és nem a "használható" eszközöket. Ennyi a lényeg.
Az érintőképernyős táblát piacra dobhatnák, az megférne egy mai lakásba is.:) De tuti olyan árai lennének, hogy halandó nem tudná megfizetni..:/
Microsoft Office 2010 otthoni és kisvállalati verzió 379,01€ azaz 100.695,- HUF? ESZETEKNÉL VAGYTOK???? SanciÉs a 2011-es verzió Mac-re: $149.99 azaz 29.250 HUF :D A Business $279.99 azaz 54.600 HUF http://www.microsoft.com/mac/buy ;)
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



