Ingyen letölthető film Gagarin tiszteletére
50 éve, ezen a napon járt első emberként Gagarin a világűrben. A 108 perces űrutazás évfordulójának tiszteletére jelent meg a First Orbit című film, melyből kiderül, mit láthatott Gagarin ötven évvel ezelőtt. Nézd meg a másfél órás First Orbit című filmet itt a technet.hu-n.
A mai napon az egész világ Jurij Gagarin űrutazásának 50-ik évfordulójára emlékezik. (A Google szokásához híven módosított logóval - doodle-lel - tiszteleg Gagarin és az emberi űrrepülés korszakának kezdete előtt.) 1961. április 12-én került sor a történelmi eseményre - először járt, ember a világűrben, és tért vissza épségben. Gagarin a Vosztok1 űrhajóval jutott ki a világűrbe, az űrutazás, melynek során egyszer megkerülte a Földet, 108 perig tartott, majd Gagarin épségben földet ért.

A történelmi esemény 50-ik évfordulóján, a mai napon, a YouTube-on tartotta premierjét a First Orbit című másfél órás film, melyben Gagarin útját igyekeztek rekonstruálni. A filmben felhasználták az eredeti űrutazás archív képi és hangfelvételeit, valamint a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén készített felvételeket. A készítők külön weboldalt és iPhone, valamint Android appot is létrehoztak az esemény tiszteletére. A First Orbit különlegessége, hogy szabadon megtekinthető, letölthető, megosztható.
A film az Európai Űrügynökség és a 26/27 expedíció együttműködésében készült, a felvételeket az ISS-szen Paolo Nespoli űrhajós és Cristopher Riley dokumentumfilmes készítette az Űrállomás új, óriás kupolaablakán keresztül. Az ISS-ről sikerült a Vosztok1-ével közel azonos pályáról filmezni, így a filmnéző közel ugyanazt látja, amit annak idején Jurij Gagarin is.
Íme a First Orbit, mely az első emberi űrutazás 50-ik évfordulója előtt tiszteleg:
Ezt olvastad már?
Samsung Optical Smart Hub gyorsteszt – érdekes ötvözet
Hozzászólások a(z) "Ingyen letölthető film Gagarin tiszteletére" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



