Veszélyesek lehetnek ránk a földönkívüliek
A földönkívüli életet kutatók számára problémát jelentő Fermi-paradoxon szerint hiába léteznek fejlett földönkívüliek, furcsa mód mégsem találunk erre bizonyítékot. Egy új elmélet meglehetősen ijesztő megoldást kínál a Fermi-paradoxonra.
Enrico Fermi fizikus az ötvenes években tette fel először a kérdést a földönkívüliek hollétéről. „Hol vannak?" kérdezte a tudós - az ebből a kérdésből kibontott elméletet hívják közkeletű nevén Fermi-paradoxonnak. A Wikipédián részletes szócikk foglalkozik a Fermi-paradoxonnal, melynek lényege, hogy „a világegyetem nagyságának és korának figyelembe vételével arra a következtetésre juthatunk, hogy a Földön kívül is létezniük kell technikailag fejlett civilizációknak. Mivel azonban ezt a következtetést bizonyítékokkal eddig nem sikerült alátámasztani, úgy tűnik, ellentmondásba ütközünk."
Tehát felmerül a kérdés, hogy ha logikus a feltételezés, hogy számos, technikailag fejlett civilizáció létezik a miénken kívül, miért nem találtunk erre soha, semmilyen bizonyítékot? A Fermi-paradoxont régóta próbálják feloldani a földönkívüli életet kutató tudósok, és most újabb elmélet született, mely magyarázatot adhat Fermi kérdésére. Az asztrobiológia meglehetősen új, interdiszciplináris tudományterület, melynek egyik képviselője, Adrian Kent, a kanadai Perimeter Institute kutatója. Szerinte a magyarázat meglehetősen egyszerű, igaz, kissé félelmetes.
Kent szerint a fejlett, idegen civilizációk folyamatos küzdelmet folytatnak a természeti erőforrásokért, úgy ahogy a földi fajok nagy része is, ám ez a vetélkedés csillagközi méretekben folyik. A meglehetősen sötét valóságot felvázoló elképezlés szerint azok a fajok tudják biztosítani túlélésüket, melyek szándékosan „rejtőzködnek". Az olyan „hangos" civilizációk - mint amilyen a miénk is - világgá kürtölik jelenlétüket, és ezzel hamar elérik, hogy konkurens, esetleg fejlettebb fajok leigázzák őket. Így azok a földönkívüli civilizációk, melyek nem igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, tovább fennmaradnak. Ezért lehetséges az, hogy bár minden valószínűség szerint létezik fejlett földönkívüli élet, mégsem sikerül rábukkannunk.
Az elmélet részben egybevág Stephen Hawking elméleti fizikus elképzelésével, aki tavaly azt nyilatkozta, az emberiségnek kerülni kéne a kapcsolatfelvételt idegen fajokkal. Hawking szerint az idegenek egyszerűen lerohannák a Földen, kiaknáznák a még meglévő természeti erőforrásokat, majd továbbállnának. „Úgy képzelem hatalmas űrhajókkal járják az Univerzumot, mivel saját erőforrásaikat már felélték. Az ilyen, nomád-szerű fejlett idegenek minden alkalmas bolygót leigáznának és benépesítenének" - mondta Hawking.
Szerinte az igyekezet, hogy felvegyük a kapcsolatot idegen fajokkal „kicsit túl kockázatos". „Ha egyszer idegenek látogatnának hozzánk, az hasonló lenne ahhoz, mint amikor Kolombusz Kristóf felfedezte Amerikát: ami utána következett, az nem volt túl jó az amerikai őslakosoknak" - mondta.
Ezt olvastad már?
Lélegzetelállító 121 megapixeles képeken a bolygónk
Hozzászólások a(z) "Veszélyesek lehetnek ránk a földönkívüliek" című cikkhez

Ha volnának, biztosan!:D:D:D:D:D:D:D

Ez egyszerűen interdiszciplináris! :)
Vagy elfogyasztása!
Szerintem ez a hír , így nem pontos , mert a földön kívüli élet létezésében sem vagyunk biztosak ,de a saját bolygónkon is 1000 és 1000 különféle állat alakult ki .Ha ezt nézzük akkor biztos ,hogy máshol is alakult ki élet a galaxisban .És azt nem kell elfelejteni ,hogy ha egy faj az űr-utazásra képes akkor roppant fejlettek és ha fejlettek akkor a kizsákmányoló magatartásukat már sok 1000 évvel maguk mögött kellet hagyni.Mert ha azt feltételezzük ,hogy rabolnak és fosztogatnak óriási belviszály lenne a saját fajuk között ami polgár-háborúhoz vezetne és saját magukat döntenék nyomorba nem logikus.A kapcsolat felvétel meg még nagyon messze van mert óriási távolságok vannak az űrbe és azt kimondani ,hogy jönnek és leigáznak az meg egyenesen baromság ,mert azt se tudjuk hogy üzenetünk és a két űr-szonda a voyager 1 és voyager 2 valaha is eljut egy értelmes fajhoz. Aki fel tudja fogni az üzenetet mert nem könnyű egy teljesen idegen nyelvet lefordítani még itt a földön sem.....Vagy csak egyszerűen alapból olyanok akiknek a vérében van más bolygók népek elfoglalása kiírtása és kifosztása. Van erre példa itt nálunk a Földön is épp elég :D:D
Szerintem ez a hír , így nem pontos , mert a földön kívüli élet létezésében sem vagyunk biztosak ,de a saját bolygónkon is 1000 és 1000 különféle állat alakult ki .Ha ezt nézzük akkor biztos ,hogy máshol is alakult ki élet a galaxisban .És azt nem kell elfelejteni ,hogy ha egy faj az űr-utazásra képes akkor roppant fejlettek és ha fejlettek akkor a kizsákmányoló magatartásukat már sok 1000 évvel maguk mögött kellet hagyni.Mert ha azt feltételezzük ,hogy rabolnak és fosztogatnak óriási belviszály lenne a saját fajuk között ami polgár-háborúhoz vezetne és saját magukat döntenék nyomorba nem logikus.A kapcsolat felvétel meg még nagyon messze van mert óriási távolságok vannak az űrbe és azt kimondani ,hogy jönnek és leigáznak az meg egyenesen baromság ,mert azt se tudjuk hogy üzenetünk és a két űr-szonda a voyager 1 és voyager 2 valaha is eljut egy értelmes fajhoz. Aki fel tudja fogni az üzenetet mert nem könnyű egy teljesen idegen nyelvet lefordítani még itt a földön sem.....igen, lehet, hogy levetették a "barbár" viselkedést amíg ki nem fejlesztették az űrutazási technikájukat, de idővel, mint mindenhol, elfogynak a nyersanyagok... és szerintem akármennyire is felvilágosultak, de csak úgy, kedvességből, biztos nem mondanák le a saját fajuk jövőjéről, csak hogy ne bántsanak más fajokat, tehát, idővel visszatérnek az eredeti viselkedésükhöz, tehát, újra agresszívekké válhatnak
igen, csak lehagytak egy S-t a végéről.... :) igy akarták: inkább olvass! :D ;)Hiszed, nem hiszed megnéztem mielőtt elküldtem az előző hsz.t:-)
Dikmá' 101 oldal hsz után átléptem újonc kategóriából inkább olvas kategóriába:-)

Szerintem ez a hír , így nem pontos , mert a földön kívüli élet létezésében sem vagyunk biztosak ,de a saját bolygónkon is 1000 és 1000 különféle állat alakult ki .Ha ezt nézzük akkor biztos ,hogy máshol is alakult ki élet a galaxisban .És azt nem kell elfelejteni ,hogy ha egy faj az űr-utazásra képes akkor roppant fejlettek és ha fejlettek akkor a kizsákmányoló magatartásukat már sok 1000 évvel maguk mögött kellet hagyni.Mert ha azt feltételezzük ,hogy rabolnak és fosztogatnak óriási belviszály lenne a saját fajuk között ami polgár-háborúhoz vezetne és saját magukat döntenék nyomorba nem logikus.A kapcsolat felvétel meg még nagyon messze van mert óriási távolságok vannak az űrbe és azt kimondani ,hogy jönnek és leigáznak az meg egyenesen baromság ,mert azt se tudjuk hogy üzenetünk és a két űr-szonda a voyager 1 és voyager 2 valaha is eljut egy értelmes fajhoz. Aki fel tudja fogni az üzenetet mert nem könnyű egy teljesen idegen nyelvet lefordítani még itt a földön sem.....
Csak egy méretezési hiba folytán fellefetyeli őket egy kiskutya... :)
Jövő héten indulnak:-) Ez jó:-) Még bepakolnak a hátizsákba váltás alsóneműt, meg uzsonnát készítenek:-)
Lehetséges az csak nem a magunk fajta primitív őslakóknak :D akik még normális tiszta energiaforrásra sem tudnak átállni nem hogy egyeltalán a Marsig elmenni :D:D a földönkívüliek helyében én észre sem venném az emberiséget:D:D vagy már észre vettek és lehet, hogy nem sokára ide is érnek, végülis ki tudja, hogy hány évig kell utazniuk? az is lehet, hogy már az első rádió adásunkat még csak most fogták fel és jövőhéten indulnak. Szerintem bármi lehetséges :D:D
A "hol vannak" kérdésre a legegyszerűbb válasz: egyáltalán nem lehetséges a csillagközi utazás, és mindenki marad a seggén.

Farkzoli: Fel kéne hagynod a konzervgyűjtögetéssel, mert a földönkívűliek felfedezik és leigáznak minket:-)

egyetértek... baromira nem kéne szétkürtölnünk, hogy itt vagyunk, szedjetek szét minket....
hirdetésEzt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
hirdetésLegfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00
hirdetés



