Borra és aranyra támad az új vírushálózat
Meglehetősen furcsa célpontokat támad a tömegből egyébként semmiben sem kiemelkedő JKDDOS botnet, figyelmeztetett az Arbor Networks DDoS-elhárításra szakosodott cég.
Egyáltalán nem meglepő újdonság, ha egy zombigépekből álló hálózat céges hálózatokat vesz össztűz alá. A JKDDOS azonban a megszokottnak mondható játékoldalak és online boltok mellett eleddig érintetlen területeket is betámadott.
A kutatók elmondása szerint ugyanis a hálózat egy ismert, New York városában székelő befektetési cég rendszereit is támadta. Tíz nap alatt hat alkalommal, esetenként legalább három, de a leghosszabb alkalommal harminchárom órán keresztül tartott a támadás.
Egy DDoS támadás: csettintésre tízezer fertőzött gép támad a célra
A lista azonban még furcsább résztvevőkkel folytatódott. Három másik célpont az aranybányászati iparhoz köthető, míg egy negyedik mangánban utazott. A kínai és amerikai szerverekről fertőző botnet még egy borászatokba befektető céget is megkóstolt.
A jelen adatok szerint az is elképzelhető, hogy a JKDDOS egy felbérelhető, pénzért bárminek nekirongyoló hálózat. Erre azonban semmiféle bizonyíték – de még cáfolat se – létezik.
További híreink:
Lecsukták a tini kiberbűnöző-vezért
Hét évet kap a milliárdokat összelopó vírus írója
Már minket is elért az új Facebook-vírus
Börtönbe kerülhet a világ legszexibb hackere
Akár évtizedekre a rács mögé kerülhet az orosz bombázó, aki társaival dollármilliókat lopott amerikai és brit bankszámlákról.
Ezt olvastad már?
Ráncfelvarrásra készül a Google Maps
Hozzászólások a(z) "Borra és aranyra támad az új vírushálózat" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Motorola BackFlip
- 35 934 Ft
-
- Samsung S8600 Wave...
- 60 900 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Facebook-on incselkedett a rendőrséggel, el is kapták
Nem volt szerencséje annak a fiatalnak, aki a közösségi oldalon...
-
Mit keres egy ultramodern hajó a sivatagban?
Azt, hogy nem is hajó, hanem valami egészen más, viszont az tény,...
Ha már minket kiolvastál
-
Ezért ne add oda senkinek a kocsid
2013-05-19 15:00:52 -
F1: Monacóban tarolhat a Mercedes
2013-05-19 14:00:53 -
Kevesebb nyugdíjat kapnak ezentúl a volt III/III-asok
2013-05-19 16:11:56 -
Garázsokban készülnek a jövő gyógyszerei
2013-05-19 15:00:00 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00 -
Áll a bál a Windows Phone-os YouTube miatt
2013-05-19 06:00:00



