Szembe építhető számítógépet mutattak be
Nem egyszerűen pirinyó, hanem rekorddöntően picurka számítógépet mutattak be. Olyan kevés helyet foglal ez a gépecske, hogy akár a szembe is beépíthető, annak károsítása vagy zavarása nélkül.

Hála a beépített vezeték nélküli csatlakozónak, az adatok lehívásához nem szükséges kábelt csatlakoztatni, vagy eltávolítani a készüléket. Sőt, a fogyasztással sincs baja a pirinyó gépnek: az ultrakisfogyasztású gép ugyanis – bármennyire is meglepő – egyfelől napelemmel is el lett látva.
A gépben egy harmadik generációs Phoenix processzor található, amelynek fogyasztása átlagosan csupán 5,3 nanowatt, mivel csupán 15 percenként kapcsol be az aktuális méréseket elvégezni. Az energiaforrásnak hála napi energiaszükségletét tíz óra világításból vagy másfél óra napfényből megoldja.
A tudósok most azon dolgoznak, hogy a rádióadó antennáját CMOS technológiával rakják össze. Ennek segítségével ugyanis a jeladó alakját és méretét – így az elektromos frekvenciákra adott válaszát – is precízen tudják kontrollálni. Emiatt pedig nem szükséges a géphez képest óriási külső időzítő illetve frekvenciaválasztó kristály, tehát drasztikusan csökkenteni tudják a rádió rendszer méretét.
További híreink:
Benzinkészítés házilag, nejlonszatyorból
GPS nyomkövető, mint a filmekben
Óriási napkitörés - ez csak a kezdet volt
Ezt olvastad már?
A nők jobban szeretnek blogolni és Facebookolni
Hozzászólások a(z) "Szembe építhető számítógépet mutattak be" című cikkhez
Ezt ne hagyd ki!
Felkutattuk neked a legolcsóbb szolgáltatókat
-
Vidd magaddal a netet
6 GB szupergyors mobilnternet
havi 5090 Ft-tól
-
Így még jobban megéri
54 TV csatorna + 20 Mbit/s internet + telefon
havi 3900 Ft-tól
-
Gyorsat, olcsón
Korlátlan ADSL internet
havi 2190 Ft-tól
-
Tévézz a legjobb áron
55 tévécsatorna
havi 2000 Ft-tól (az első hat hónapban)
-
Üzletelj gyorsabban
120 Mbit/s üzleti kábelnet
havi 9200 Ft-tól
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sony Ericsson...
- 94 994 Ft
-
- Sony Ericsson...
- 93 524 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
Egészen vérlázító szabadalmi kérelmet nyújtott be a Sony –...
-
Itt az első mintavideó a Google okosszemüvegéről!
Eddig csak beszéltek róla, de most itt van egy igazi videó a...
Legfrissebb fórum témáink
- Érkezőben az újabb PureView mobilok
2012.05.25 22:08 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 22:06 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 20:29 - PlayStation 4: Megállítja a játékot a reklám idejére?
2012.05.25 20:14 - Vidéken is 4G-re gyorsít a T-Mobile
2012.05.25 15:56
Ha már minket kiolvastál
-
Panelház expressz
2012-05-26 08:00:55 -
Videón a Görög-rali pénteki napja
2012-05-26 07:40:22 -
Meglegénykérték Lázár Jánost
2012-05-25 20:14:12 -
Hallgathatják Orbánt már kétmillióért is
2012-05-25 13:22:00 -
Majd’ ötszáz telefonos csalót fogtak
2012-05-26 08:00:00 -
Bírságot kapott az Angry Birds-ös átverő
2012-05-25 17:00:00



